A világ első karbonsemleges szállodája, a Room2, 2021. december 1-jén nyílt meg a nyugat-londoni Chiswickben. A Room2 épületének szén-dioxid-kibocsátását a nullára csökkentették a teljes életciklusa alatt. A hűtéshez, fűtéshez és a melegvízhez szükséges energiát, napelemek és hőszivattyúk segítségével biztosítják. A későbbi hatékonyság növelés érdekében a vendégek minden energiafelhasználási adatát rögzítik, illetve levegővel dúsítják a zuhanyzók vizét, hogy kevesebbet használjanak belőle. A szálloda berendezését újrahasznosított anyagokból készítették, az étteremben helyi forrásból származó organikus ételeket és italokat szolgálnak fel. A tető is különleges kialakítású, egy része be tud fogadni 50 ezer liter esővizet, hogy később felhasználható legyen, másik részét növényekkel ültették be, valamint helyet kaptak rovarhotelek és méhkaptárak is. A Room2 menedzsere, Robert Godwin, egy nyilatkozatában elárulta, célja az, hogy környezetbarát szolgáltatások bevezetésével forradalmasítsa a szállodaipart.

A világ első karbonsemleges szállodája, a Room2, 2021. december 1-jén nyílt meg a nyugat-londoni Chiswickben. (Kép innen)

Európa első víz alatti étterme, az Under, 2019. március 20-án nyílt meg a norvégiai Lindesnesben. Az ötlet egy testvérpártól, Stig és Gaute Ubostadtól származik és egy díjnyertes építész cég, a Snøhetta tervezte. A 34 méter hosszú, 495 m2 területű épület bejárata a felszínen található, a többi része a víz alá merül. A legalsó szinten a vendégek egy 11 méter széles panorámaablakon keresztül csodálhatják a tenger élővilágát. Ha valaki itt szeretne étkezni, minden bizonnyal kellemes kulináris élményben lesz része, mivel az Under főszakácsa, a Michelin-csillagos Nicolai Ellitsgaard. Ugyanakkor az Under nem csak étteremként funkcionál, hanem egyéb célokat is szolgál. Egyrészt az épületet úgy tervezték, hogy meg tudjanak rajta telepedni a kagylók és más élőlények, másrészt mérőeszközöket és kamerákat szereltek fel rá, hogy a tudósok megfigyelhessék a tengeri ökoszisztémát.

Európa első víz alatti étterme, az Under, 2019. március 20-án nyílt meg a norvégiai Lindesnesben. (Kép innen)

A világ első mélytengeri merülését, Auguste Piccard svájci-belga fizikus és Theodore Monod francia természettudós hajtotta végre, 1948. november 3-án. Auguste Piccard korábban magaslégköri kutatásokat végzett, amihez egy nyomásálló gömbfülkét tervezett. Mivel a támogató a Tudományos Kutatások Belga Nemzeti Alapja volt, a szerkezet neve, az intézmény rövidítése, vagyis FNRS lett. Az FNRS-el elérték a 15781, majd a 16940 méteres magasságot, ezért Piccard úgy vélte, hogy mélytengeri merülésekre is képesek lennének. Fia, Jacques Piccard segítségével megépítették az FNRS-2-t, a szerkezetet ők batiszkáfnak hívták (a görög bathüsz (mély) és szkafosz (hajó) szavakat kötötték össze). Piccard és Monod, Nyugat-Afrika partjainál merült le az FNRS-2-vel, küldetésük sikerrel járt, ugyanis 1360 méterig jutottak. Ennek köszönhetően nem hagyták abba a fejlesztéseket és 1953-ban újabb batiszkáfot építettek, a Trieste-el elérték a 3150 méter mélységet és ezzel megint rekordot döntöttek. Jacques Piccard tovább folytatta a munkát, apja még megélte hatalmas bravúrját. 1960. január 23-án, Jacques Piccard, Don Walsh amerikai kutató társaságában a Mariana-árok aljáig, 10916 méter mélységig merült a Trieste 2-vel. Auguste Piccard 1962. március 25-én hunyt el, 78 évesen.

A világ első mélytengeri merülését, Auguste Piccard (1884-1962) svájci-belga fizikus és Theodore Monod (1902-2000) francia természettudós hajtotta végre, 1948. november 3-án. A képen Auguste Piccard látható. (Kép innen)

Az első ember, aki egy hordóban zuhant le a Niagara-vízesésről, egy nyugdíjas, özvegy tanárnő, Annie Edson Taylor volt, 1901-ben. Anne rossz anyagi helyzete miatt döntött így. A századforduló idején, a veszélyes mutatványok komoly szórakoztató értékkel bírtak és pénz lehetett velük keresni. A tanárnő a 63. születésnapján, 1901. október 24-én, mászott be a belülről kipárnázott hordóba, amit lezártak és ledobtak a mélybe. Anne túlélte a zuhanást, csak a feje sérült meg egy kicsit. Nem sokkal ezután azonban az asszony ügynöke, megszökött a hordóval, amit kiállításokon és vásárokon mutatott be a közönségnek. A tanárnő sokat költött magánnyomozókra, mire a hordót megtalálta Chicagóban. 1906-ban újból megismételte a mutatványát, de ezúttal Cararact-vízesésnél, bár megfogadta, hogy sosem tesz ilyet. Annie vállalkozó kedve később sem lankadt, regényt írt, amit meg akart filmesíteni, majd gazdag férjet szeretett volna, de nem járt sikerrel. Annie Edson Taylor 1921. április 29-én hunyt el, 82 évesen.

Az első ember, aki egy hordóban zuhant le a Niagara-vízesésről, egy nyugdíjas, özvegy tanárnő, Annie Edson Taylor (1838-1921) volt, 1901. október 24-én. (Kép innen)

Az első nyilvános guillotine-os kivégzésre 1792-ben került sor Párizsban. A szerkezetet a francia orvosról, Joseph-Ignace Guillotin-ról nevezték el, mivel 1789-ben a nemzetgyűlésen javasolta annak használatát a halálos ítéletek végrehajtásakor. Már korábban is voltak hasonló eszközök, de ezek továbbfejlesztett változatát, a ma ismert guillotine első példányát, Tobias Schmidt német zongoraépítő készítette 1792. áprilisában, a francia állam megbízásából. Az első nyilvános kivégzésen, 1792 április 25-én, óriási tömeg gyűlt össze a Grève téren. A guillotine-t egy Charles Henri Sanson nevű hóhér kezelte. A kivégzőeszköz első áldozata Nicolas-Jacques Pelletier volt, akit rablásért és útonállásért ítéltek halálra. A guillotine használata ezután szinte mindennapossá vált a francia forradalom éveiben, XVI. Lajos király, Marie Antoinette, Danton és Robespierre sem kerülhette el végzetét. Franciaországban egészen a 20. századig volt guillotine-os kivégzés, az utolsót 1977. szeptember 10-én hajtották végre, a halálbüntetést 1981-ben törölte el az ország.

Az első nyilvános guillotine-os kivégzésre 1792 április 25-én került sor Párizsban, a kivégzőeszköz első áldozata Nicolas-Jacques Pelletier volt. (Kép innen)

A világ első sikeres szervátültetését, Joseph Edward Murray amerikai sebész hajtotta végre Richard Herricken, Bostonban, 1954. december 23-án. Richard Herricknél korábban krónikus vesegyulladást állapítottak meg, orvosa közölte vele, hogy betegsége gyógyíthatatlan. A doktor azt javasolta, hogy keresse fel a közeli Brigham Kórházat, ahol veseátültetéssel kísérleteznek és ehhez egypetéjű ikreket keresnek. Richard ikertestvére, Ronald, felajánlotta egyik veséjét, így sor kerülhetett az operációra, mely öt és fél óráig tartott. A műtét sikerült, Richard felépült, majd feleségül vette az egyik őt ápoló nővért, családot alapítottak és két gyerekük született. Richard Herrick még 8 évig élt, 1963. március 14-én hunyt el, 31 évesen. Joseph Edward Murray sebészkarrierje tovább folytatódott. Amellett, hogy részt vett több transzplantációt segítő kutatásban is, 1959-ben végrehajtotta az első idegen donortól, valamint 1962-ben az első agyhalott donortól származó vese átültetést. Murray 1990-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott, a szerv-és sejtátültetés terén tett felfedezéseiért. Joseph Edward Murray 93 éves korában halt meg, 2012. november 26-án.

A világ első sikeres szervátültetését, a képen látható Joseph Edward Murray (1919-2012) amerikai sebész hajtotta végre Richard Herricken (1931-1963), Bostonban, 1954. december 23-án. (Kép innen)

Az első nyilvános videóhívás, 1970. július 1-jén zajlott le John Harper, az Alcoa ipari cég ügyvezető igazgatója és Peter Flaherty, Pittsburgh polgármestere között. Harper és Flaherty, az AT&T telekommunikációs vállalat Picturephone Mod II nevű készüléke segítségével vették fel a kapcsolatot egymással. A 0,8 megapixeles kamerával ellátott szerkezet fekete-fehér kijelzője 5,5 colos volt, az adást másodpercenként 30 képkockás sebességgel közvetítette. A Picturephone Mod II rendelkezett egy beépített tükörrel, melynek köszönhetően a tárgyalópartner el tudta olvasni a másik fél asztalára helyezett dokumentumokat. A Picturephone Mod II használata azonban elég sokba került, a 150 dolláros telepítési költség mellett, 160 dollárt kellett érte havonta fizetni, amiért 30 perc videóbeszélgetés járt. Ez volt az oka annak, hogy a Picturephone Mod II, az akkoriban figyelemreméltó technikája ellenére sem nyerte el a felhasználók tetszését. 1973-ig csak 450 darabot adtak el belőle és a továbbfejlesztett változatok sem lettek kelendőbbek, ezért az AT&T a 1990-es években felhagyott a készülékek gyártásával.

Az első nyilvános videóhívás, 1970. július 1-jén zajlott le John Harper (1910-1985), az Alcoa ipari cég ügyvezető igazgatója és Peter Flaherty (1924-2005), Pittsburgh polgármestere között, egy Picturephone Mod II nevű készülék segítségével. (Kép innen)

Az első, embereket szállító hőlégballont két francia feltaláló testvér, Joseph-Michel Montgolfier és Jacques-Étienne Montgolfier készítette, 1783-ban. A testvérek édesapjuktól egy papírgyárat örököltek, amiből jelentős anyagi hasznuk származott. Ennek köszönhetően lehetőségük adódott különféle újításokat véghez vinni, egyik ilyen fejlesztésük a hőlégballon volt. Miután 1783. június 4-én sikeresen végrehajtottak egy tesztrepülést, a következő alkalommal, 1783. szeptember 19-én, már élőlények is voltak a ballonon. A Montgolfier testvérek találmánya nyolc percen át repült egy kakassal, egy kacsával és egy birkával a fedélzetén, a francia udvar szeme láttára. Végül 1783. november 21-én levegőbe emelkedett az első, embereket szállító, szabadon repülő (nem rögzített) hőlégballon is. A küldetést a fizikus Jean-François Pilâtre de Rozier és François Laurent d’Arlandes márki vállalta. A ballonnal 9 kilométert tettek meg Párizs felett, 100 méter magasan. A testvérek, találmányuk elismeréseképp, 1783-ban a Francia Akadémia tagjai lettek, 1788-ban pedig XVI. Lajos király, nemesi címet adott a Montgolfier családnak. A Montgolfier fivérek hőlégballonjának másolata, a londoni Természettudományi Múzeumban látható.

Az első, embereket szállító hőlégballont két francia feltaláló testvér, Joseph-Michel Montgolfier (1740-1810) és Jacques-Étienne Montgolfier (1745-1799) készítette 1783-ban. A képen a fivérek hőlégballonjának másolata látható, melyet a londoni Természettudományi Múzeumban állítottak ki. (Kép innen)

Az első magyar országos fenyítőház, 1772. szeptember 4-én kezdte meg működését Szempczen (ma Szenc), Pozsony közelében. Létrejöttét azért szorgalmazták, mert Magyarországon nem volt központi börtönrendszer. Az intézményt Mária Terézia hozzájárulásával gróf Esterházy Ferenc alapította, aki 1770-ben felajánlotta egyik épületét az államnak. A Királyi fenyítő és dologház 200 főt tudott befogadni, az elítéltek mellett csavargókat, elmebetegeket és gyerekeket is bezártak ide, nevelő célzattal. A rabokat dolgoztatták, fizetniük kellett az őrzésért és az ellátásért. A férfiak és a nők külön szintre kerültek, 10 fős zárkákban szállásolták el őket. A fenyítőház a rossz körülmények miatt 1780-ban Tallósra, majd 1785-ben Szegedre költözött. A Királyi fenyítő és dologház üzemeltetése egy idő múlva már nem volt gazdaságos, a rabtartási költségek megnövekedtek, ezért az intézményt 1832-ben bezárták.

Az első magyar országos fenyítőház 1772. szeptember 4-én kezdte meg működését Szempczen (ma Szenc), Pozsony közelében. (Kép innen)

Az első magyar koncertlemezt 1970. május 30-án és 31-én vették fel a Metro Klubban, egy lemezgyári UHER magnetofon segítségével. Az Egy este a Metro Klubban…. című album, azért született meg, mert a Metro zenekar szerette volna bővíteni koncertrepertoárját, de nem volt lehetősége 1969 után újabb stúdiólemezt kiadni. Az együttes felállása az évek alatt többször is változott, 1970-ben Sztevanovity Zorán, Sztevanovity Dusán, Frenreisz Károly, Fogarasi János és Brunner Győző voltak a Merto tagjai és vettek részt az első magyar koncertlemez megalkotásában. Az Egy este a Metro Klubban…. 41 perc hosszú lett és 11 dal került fel rá. A lemez megjelenése után a zenekar fellépett Svédországban, majd részt vett Finnországban a turkui fesztiválon, ötvenezer néző előtt játszottak és nagy sikert arattak. A Metro 1972-ben feloszlott, de később többször is összeállt egy-egy koncert erejéig.

Az első magyar koncertlemezt 1970. május 30-án és 31-én vették fel a Metro Klubban, egy lemezgyári UHER magnetofon segítségével. A képen a koncertlemez borítója látható. (Kép innen)