Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első európai bolygóközi űrszonda

2022. július 29. - Tokár Tamás Zalán

Az első európai bolygóközi űrszondát, a Giottót, 1985. július 2-án lőtte fel az Európai Űrügynökség, a Guyana Űrközpontból. A szondát - melyet Giotto di Bondone olasz festőről elneveztek el – a Halley-üstökös tanulmányozása céljából indították útjára. A Giotto 1986. március 13-án, 596 kilométerre…

Tovább

A világ első női nagykövete

A világ első női nagykövete, Bédy-Schwimmer Rózsa, 1877. szeptember 11-én született Budapesten. A polgári leányiskola és egy esti kereskedelmi iskola elvégzése után nevelőnő volt, majd egy könyvelőirodánál helyezkedett el. Mivel úgy érezte, hogy nőként gyakran éri negatív megkülönböztetés, 1897-ben…

Tovább

A világ első távirata

A világ első táviratát Samuel Morse, az elektromos távíró feltalálója küldte el Washingtonból Baltimore-ba, 1844. május 24-én. Samuel Morse eredetileg festőművész volt, aki európai tanulmányútja során kezdett el érdeklődni az elektromágneses kísérletek iránt. Ennek köszönhetően született meg…

Tovább

A repüléstörténet első sikeres katapultálása

A repüléstörténet első sikeres katapultálását, 1942. január 13-án hajtotta végre, Helmut Schenk német pilóta. Schenk egy Heinkel He 280 V1 prototípus vadászgéppel repült, melyet a Heinkel cég tervezett és szerelt fel egy sűrített levegővel működő katapulttal. Aznap kísérletképpen a gépet két másik…

Tovább

Az első macska asztronauta

Az első macska asztronautát, Félicette-et, 1963. október 18-án lőtték fel franciák, az algériai űrközpontjukból. A korábban kóbor állatot, 13 másik macskával együtt készítették fel az űrutazásra, melyre végül Félicette-et választották ki, mert őt tartották a legalkalmasabbnak. Félicette űrhajója nem…

Tovább

Az első modern babzsákfotel

Az első modern babzsákfotelt három olasz formatervező, Francesco Teodoro, Cesare Paolini és Piero Gatti készítette, 1968-ban. Bár már korábban is születtek hasonló ülőalkalmatosságok, a mai értelemben vett babzsákfotel az olasz triónak köszönhető. A három férfi 1965-ben kezdett el együtt dolgozni,…

Tovább

Az első Oscar-díjas Tom és Jerry epizód

Az első Oscar-díjas Tom és Jerry epizódot, a Jerry, a jó hazafit (The Yankee Doodle Mouse), 1943. június 26-án mutatta be a mozikban a Metro-Goldwyn Mayer. A rajzfilmsorozat 11. része, a hét és fél perces Jerry, a jó hazafi, az 1944-es Oscar-gálán kapta meg az aranyszobrot, a legjobb animációs…

Tovább

Az első budapesti miniszobor

Az első budapesti miniszobrot, mely A nagy ho-ho-ho horgászból ismert Főkukacot ábrázolja, 2017-ben készítette és helyezte el a Bem rakparton, Kolodko Mihály ukrán-magyar szobrászművész. Kolodko Mihály Ungváron született, öt évvel ezelőtt költözött Magyarországra, ezután kezdtek el felbukkanni…

Tovább

Az első pesti szabadtéri fagylaltbódé

Az első pesti szabadtéri fagylaltbódét, a Hébé kioszkját, 1840-ben nyitotta meg Fischer Péter cukrász, a Szervita téren. A Hébé kioszkja azonban - mely Fischer cukrászdája közelében üzemelt – zavarta a lovaskocsikat, ezért 1842-ben a Színház térre (a mai Vörösmarty térre) kellett költöznie. Fischer…

Tovább

Az első budapesti rovarhotel

Az első budapesti rovarhotelt 2020. májusában nyitotta meg a FŐKERT, a 9. kerületi Nehru parkban. Zakar András, a FŐKERT vezérigazgatója elmondta, hogy a hotelekre azért van szükség, mert optimális körülményeket biztosítanak a beporzást segítő rovarok számára. Az építmény hozzájárul a természetes…

Tovább
süti beállítások módosítása