Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első európai bolygóközi űrszonda

2022. július 29. - Tokár Tamás Zalán

Az első európai bolygóközi űrszondát, a Giottót, 1985. július 2-án lőtte fel az Európai Űrügynökség, a Guyana Űrközpontból. A szondát - melyet Giotto di Bondone olasz festőről elneveztek el – a Halley-üstökös tanulmányozása céljából indították útjára. A Giotto 1986. március 13-án, 596 kilométerre közelítette meg az üstököst. A szonda színes felvételeket készített, valamint számos értékes adatot gyűjtött a kutatók számára. Bár a Giottót a Halley darabjai eltalálták és megsérült, továbbra is működőképes maradt. 1992. július 10-én egy másik küldetést is végrehajtott, ekkor a Grigg-Skjellerup üstököst sikerült megvizsgálnia, körülbelül 200 kilométer távolságból. A Giotto űrszonda összesen 7 évig teljesített szolgálatot az Európai Űrügynökségnél, 1992. július 23-án végleg lekapcsolták.

giotto_whipple_shield_esa239195.jpg

Az első európai bolygóközi űrszondát, a Giottót, 1985. július 2-án lőtte fel az Európai Űrügynökség a Guyana Űrközpontból. A kép a szonda megalkotása idején készült. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr3417892555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása