Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

A világ első női nagykövete

2022. július 27. - Tokár Tamás Zalán

A világ első női nagykövete, Bédy-Schwimmer Rózsa, 1877. szeptember 11-én született Budapesten. A polgári leányiskola és egy esti kereskedelmi iskola elvégzése után nevelőnő volt, majd egy könyvelőirodánál helyezkedett el. Mivel úgy érezte, hogy nőként gyakran éri negatív megkülönböztetés, 1897-ben csatlakozott a Nőtisztviselők Országos Egyesületéhez, melynek 1901-ben az elnöke lett. 1904-ben, Berlinben részt vett az újonnan alakult Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség első konferenciáján, majd hazatért és megalapította a Feministák Egyesületét. A mozgalom megerősítése céljából 1907-ben elindította A Nő és a Társadalom című lapját, melynek legfőbb célja a női választójog megszerzése volt. 1913-ban Londonba tette át székhelyét, hogy a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetségnél sajtótitkár legyen, az első világháború kitörésekor azonban le kellett mondania a pozíciójáról. Pacifistaként arra törekedett, hogy kibékítse a hadban álló országokat, de kevés sikert tudott elérni tevékenységével. A háború után a Feministák Egyesületének tagjaként csatlakozott az állam törvényhozó szerveként működő Magyar Nemzeti Tanácshoz. Károlyi Mihály, Bédy-Schwimmer Rózsát Svájcba küldte és 1918. november 19-én kinevezte a világ első női nagykövetévé. Svájc azonban nem támogatta a női választójogot, ezért tisztségét csak rövid ideig, 1919. januárjáig tölthette be. Bédy-Schwimmer arra kényszerült, hogy politikai nézetei miatt Magyarországot is elhagyja, így 1920-ban Bécsbe, 1921-ben pedig az Egyesült Államokba emigrált. Mivel nem volt hajlandó elmondani az eskü szövegének azt a részét, hogy fegyverrel is megvédené az országot, sosem kapott állampolgárságot Amerikában. Bédy-Schwimmer Rózsa idősebb korában is aktív maradt, sokak tiszteletét kivívta, még Nobel-békedíjra is jelölték 1948-ban. Bédy-Schwimmer Rózsa New Yorkban hunyt el 1948. augusztus 3-án, 70 évesen.

800px-rosika_schwimmer.jpg

A világ első női nagykövete, Bédy-Schwimmer Rózsa (1877-1948), 1918 november és 1919 január között töltötte be tisztségét Svájcban. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr5117891139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása