Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

A világ első sikeres szervátültetése

2022. február 21. - Tokár Tamás Zalán

A világ első sikeres szervátültetését, Joseph Edward Murray amerikai sebész hajtotta végre Richard Herricken, Bostonban, 1954. december 23-án. Richard Herricknél korábban krónikus vesegyulladást állapítottak meg, orvosa közölte vele, hogy betegsége gyógyíthatatlan. A doktor azt javasolta, hogy keresse fel a közeli Brigham Kórházat, ahol veseátültetéssel kísérleteznek és ehhez egypetéjű ikreket keresnek. Richard ikertestvére, Ronald, felajánlotta egyik veséjét, így sor kerülhetett az operációra, mely öt és fél óráig tartott. A műtét sikerült, Richard felépült, majd feleségül vette az egyik őt ápoló nővért, családot alapítottak és két gyerekük született. Richard Herrick még 8 évig élt, 1963. március 14-én hunyt el, 31 évesen. Joseph Edward Murray sebészkarrierje tovább folytatódott. Amellett, hogy részt vett több transzplantációt segítő kutatásban is, 1959-ben végrehajtotta az első idegen donortól, valamint 1962-ben az első agyhalott donortól származó vese átültetést. Murray 1990-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott, a szerv-és sejtátültetés terén tett felfedezéseiért. Joseph Edward Murray 93 éves korában halt meg, 2012. november 26-án.

murray-joseph-e.jpg

A világ első sikeres szervátültetését, a képen látható Joseph Edward Murray (1919-2012) amerikai sebész hajtotta végre Richard Herricken (1931-1963), Bostonban, 1954. december 23-án. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr6517682824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása