Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

A világ első mélytengeri merülése

2022. február 28. - Tokár Tamás Zalán

A világ első mélytengeri merülését, Auguste Piccard svájci-belga fizikus és Theodore Monod francia természettudós hajtotta végre, 1948. november 3-án. Auguste Piccard korábban magaslégköri kutatásokat végzett, amihez egy nyomásálló gömbfülkét tervezett. Mivel a támogató a Tudományos Kutatások Belga Nemzeti Alapja volt, a szerkezet neve, az intézmény rövidítése, vagyis FNRS lett. Az FNRS-el elérték a 15781, majd a 16940 méteres magasságot, ezért Piccard úgy vélte, hogy mélytengeri merülésekre is képesek lennének. Fia, Jacques Piccard segítségével megépítették az FNRS-2-t, a szerkezetet ők batiszkáfnak hívták (a görög bathüsz (mély) és szkafosz (hajó) szavakat kötötték össze). Piccard és Monod, Nyugat-Afrika partjainál merült le az FNRS-2-vel, küldetésük sikerrel járt, ugyanis 1360 méterig jutottak. Ennek köszönhetően nem hagyták abba a fejlesztéseket és 1953-ban újabb batiszkáfot építettek, a Trieste-el elérték a 3150 méter mélységet és ezzel megint rekordot döntöttek. Jacques Piccard tovább folytatta a munkát, apja még megélte hatalmas bravúrját. 1960. január 23-án, Jacques Piccard, Don Walsh amerikai kutató társaságában a Mariana-árok aljáig, 10916 méter mélységig merült a Trieste 2-vel. Auguste Piccard 1962. március 25-én hunyt el, 78 évesen.

bundesarchiv_bild_102-13738_auguste_piccard.jpg

A világ első mélytengeri merülését, Auguste Piccard (1884-1962) svájci-belga fizikus és Theodore Monod (1902-2000) francia természettudós hajtotta végre, 1948. november 3-án. A képen Auguste Piccard látható. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr6217767706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása