Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar vízerőmű

2021. január 20. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar vízerőművet a Batthyány család építette 1896 és 1900 között. Napjainkban is működik, a Vas megyei Ikervár mellett, a Rába folyó egy külön csatornáján üzemel. Az erőmű, mely kezdetben 600 kW-os teljesítményű volt, egyenárammal látta el a környező településeket (pl. Szombathely, Sopron), ennek köszönhetően az ikrervári Batthyány-kastélyban hamarabb vezették be az elektromos világítást, mint a bécsi Schönbrunnban. Az 1925-ös rekonstrukciója során az erőműben áttértek a váltóáramra, teljesítménye is jelentősen javult, 1540 kW lett. 1995-ben privatizálták és korszerűsítették (2280 KW), svéd turbinákat és generátorokat építettek be. Az ikervári vízerőmű épülete és berendezései ipartörténeti emlékhelynek minősülnek, korábban egyes helységeit meg lehetett tekinteni, de erre jelenleg nincs lehetőség, a múzeum zárva tart.

mxcp_1610820925730_ikervari_vizeromu_legi_foton.jpg

Az első magyar vízerőmű napjainkban is működik, a Vas megyei Ikervár mellett, a Rába folyó egy külön csatornáján üzemel. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr3916392580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedélyes Paraszt 2021.01.21. 12:20:47

kb 3-4 ciket olvastam el innen. Mi ennek az értelme, hogy 10 mondatban közölsz valamit? Kb 1 éve olvastam egy igényes cikket a fenti vízerőművel kapcsolatban. Az általad közölt cikk a 0-hoz konvergál végesen, alulról. Nem értelek. Ti ezért pénzt kaptok?

narancshej 2021.01.21. 12:44:29

Jajjj, pedig de szerettem volna erről a témáról legalább valamit megtudni! Ott a pont kedves "Kedélyes Paraszt", mindent elmondtál előttem, amit erről az írásról el lehetett mondani...
Szerintem véletlen bepipálva maradt, hogy az index átszppanthatja a blogot...
Csak ez történhetett... :-))))))))))))

kugi · http://kugi.blog.hu 2021.01.21. 13:30:15

Hát, azért tényleg lehetett volna róla többet írni...

Pl. Szombathelyen a villamos(vasút) megindítása is az ikervári vízerőmű teljesítményére épült, azaz onnan kapta az áramot.

citrix 2021.01.21. 14:04:56

Két éve nyáron a jáki templomot megnézve tettem egy kitérőt Ikervár felé. Körbe lehet járni az erőművet, bemenni a kapun és bent körülnézni nem lehet. Amit látni az a felvízcsatorna, gépház, alvízcsatorna, néhány (tartalék?) turbinakerék. Ha valaki arrafelé jár, érdekli az nézze meg.

gigabursch 2021.01.21. 20:20:47

@kugi:
Akárcsak Sopronban.

No meg arról is, hogy a kapcsolódó műtárgyak hogyan igazodnak a térség vízgazdálkodásához.

delejezoe 2021.02.09. 09:55:00

" Kb 1 éve olvastam egy igényes cikket a fenti vízerőművel kapcsolatban."
Belinkelhette volna...
süti beállítások módosítása