Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Afrika első demokratikusan megválasztott női elnöke

2022. október 28. - Tokár Tamás Zalán

Afrika első demokratikusan megválasztott női elnöke, Ellen Johnson Sirleaf, Monroviában, Libéria fővárosában született, 1938. október 29-én, Ellen Eugenia Johnson néven. Egy metodista középiskolában, a Nyugat-Afrikai Kollégiumban, tanult 1948 és 1955 között. 1955-ben férjhez ment James Sirleafhez és 4 fiuk született. 1961-ben az Egyesült Államokba költöztek, Ellen nem sokkal később elvált a férjétől. Ezután számvitelt tanult a Wisconsini Egyetemen, majd a Harvard Egyetemen szerzett közigazgatásból mesterdiplomát. Ellen Johnson Sirleaf visszatért Libériába és politikai pályára lépett. 1979-ben pénzügyminiszter lett, de 1980-ban el kellett menekülnie az országból, mert Samuel Doe egy katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Sirleaf Kenyában folytatta pályafutását, ahol kinevezték a Citibank igazgatójává. Szerepet vállalt az ENSZ Fejlesztési Programjában, 1992 és 1997 között az Afrikai Regionális Iroda igazgatója volt, valamint 1999-ben részt vett a ruandai népirtás kivizsgálásában. 2005-ben nyert a libériai választásokon, 2006-tól ő lett Afrika első demokratikusan megválasztott női elnöke. 2011-ben másodszorra is győzött, így egészen 2018-ig vezethette az országot. Ellen Johnson Sirleaf, társadalmi szerepvállalásáért több komoly elismerésben is részesült. Pranab Mukherjee indiai elnök Indira Gandhi-díjjal jutalmazta, 2011-ben pedig megkapta a Nobel-békedíjat, mivel sokat tett azért, hogy a nők is közreműködhessenek a békefenntartó tevékenységekben.

ellen_johnson_sirleaf_february_2015.jpg

Afrika első demokratikusan megválasztott női elnöke, Ellen Johnson Sirleaf (1938-), 2006 és 2018 között töltötte be tisztségét. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr8717964622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.29. 15:18:01

Kiváló politikus.

Kőkeményen kiállt a homoklobbi ellen, sikeresen korlátozta a gyerekkúrók jogait Libériában.
süti beállítások módosítása