Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Petőfi Sándor első levele Arany Jánoshoz

2022. december 14. - Tokár Tamás Zalán

Petőfi Sándor, első levelét, 1847. február 4-én írta Arany Jánosnak. Arany János, Toldi című elbeszélő költeményével, megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát és ezzel hírnevet szerzett magának. Arany sikere felkeltette Petőfi figyelmét is, aki elolvasta a Toldi kéziratát és nagyon tetszett neki. Petőfi tollat ragadott és egy levelet küldött Aranynak, melyben dicsérő szavakkal illette és még egy verset is írt a számára. Arany és Petőfi eleinte csak leveleztek, majd 1847. júniusában személyesen is találkoztak. Petőfi Sándor 10 napot töltött Szalontán, Arany Jánosnál. Ekkor született Arany kisfiához írt verse, az Arany Lacinak. Arany és Petőfi barátsága két és fél évig tartott. Petőfi Sándor 1849. július 31-én halt meg a segesvári csatában. Arany János még 33 évet élt. Egy városi legenda szerint, a pesti Petőfi téri Petőfi szobor avatásánál megfázott és ez okozta tüdőgyulladását, melyből már nem tudott felépülni. Arany János 1882. október 22-én hunyt el, 65 évesen.

292860d4adfa2bb9825d1cd58c41200.png

Petőfi Sándor, első levelét 1847. február 4-én írta Arany Jánoshoz. (Kép innen)

Az első magyar párbajtőr világbajnok

Az első magyar párbajtőr világbajnok, Sákovics József, 1927. június 26-án született Budapesten. Sárkovics, a Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző-Intézet Gyakorló-Gimnáziumában érettségizett, 1945-ben. Tanulmányai elvégzése után tőr- és párbajtőrvívó lett a Toldi Miklós, valamint a Postás Sport Egyesületnél, majd a Csepeli MTK-nál, de később megfordult a Budapesti Honvédnél és a Budapesti Vörös Meteor Sport Egyesületnél is. Mivel tehetséges sportoló volt, sorra nyerte a versenyeket. Tőrvívásban 2-szer, párbajtőrvívásban 8-szor lett magyar bajnok. 1953-ban a brüsszeli világbajnokságon, az első magyarként, párbajtőr aranyérmet nyert egyéniben. Hat évvel később, az 1959-es világbajnokságon, csapatban is felállhatott a dobogó tetejére. Három olimpián is részt vett, párbajtőrvívásból egy ezüstérmet, tőrvívásból két bronzérmet szerzett. Miután visszavonult Magyarországon és külföldön is sikeres edző lett belőle, 1963 és 1968 között, illetve 1979-80-ban szövetségi kapitány is volt. Sákovics József 2009. január 2-án hunyt el, 81 éves korában, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

f_sn19520613072.jpg

Az első magyar párbajtőr világbajnok, Sákovics József, 1953-ban nyert egyéniben, a brüsszeli bajnokságon. (Kép innen)

Az első TV Maci

Az első TV Maci 1963. április 15-én jelent meg a Magyar Televízióban, az Esti mese szignálfilmjében. A szignálfilm eredeti forgatókönyvét Bálint Ágnes írta, a macit, Lengyel Zsolt festőművész terve alapján, Köber Tibor animátor alkotta meg. A filmet, melyben a maci tornázik, fogat mos és leül mesét nézni, Kende Márta rendezte. A TV Maci rendkívül közkedveltté vált, 1980-ban még az űrbe is fellőtték Farkas Bertalannal, hogy elmondjanak egy mesét a gyerekeknek. A macit és lakását 1981-ben modernizálták, majd 1982-ben Foky Ottónak köszönhetően megszületett a ma ismert változata is, mely szintén nagyon népszerű lett. A Magyar Televízió 1998-ban megpróbálta levenni a műsorról, valamint 2012-ben lecserélte két másik figurára, de a nézők tiltakozásának hatására, Foky Ottó TV Macija újra és újra visszatért a képernyőre.

tvm-800x633.png

Az első TV Maci 1963. április 15-én jelent meg a Magyar Televízióban, az Esti mese szignálfilmjében. (Kép innen)

A világ első robotszállodája

A világ első robotszállodája, a Henn-na Hotel, 2015. márciusában nyílt meg Japánban, Nagaszakiban, a Huis Ten Bosch holland tematikájú szabadidőpark területén. A szállodában robotok dolgoznak. A recepción japán hölgyekre és dinoszauruszokra hasonlító, több nyelven beszélő robotok fogadják az embereket. A vendégeknek a bejelentkezés után egy automatizált teherhordó segít felvinni a csomagjaikat. A hotelnek 72 szobája van, melyek nem kulccsal nyithatók, hanem egy arcfelismerő szoftver segítségével lehet bejutni. A Henn-na Hotel környezetbarát és energiatakarékos, az áramellátást napenergiával biztosítják. A normális működés érdekében a robotok időnként karbantartásra, vagy cserére szorulnak. Ha probléma adódna a hotel rendelkezik emberi személyzettel is. Mivel úgy vélik egy ilyen szálloda sokkal költséghatékonyabb, Japánban már 20 Henn-na Hotel épült vasútállomások és turistalátványosságok közelében.    

7b782f48967f3acceb_160308_2445.jpg

A világ első robotszállodája, a Henn-na Hotel, 2015. márciusában nyílt meg Japánban, Nagaszakiban. (Kép innen

Az első magyar okosfalu

Az első magyar okosfalu Ceglédbercel lett, 2018. februárjában. Az Invitech Solutions intelligens település programjának célja, hogy a digitalizáció előnyei a kisebb településeken élők számára is elérhetőek legyenek. Ceglédbercel több pontján kamerarendszert telepítettek, ezek közelében pedig ingyenes wifi elérhetőséget alakítottak ki. A település számára kifejlesztettek egy ingyenesen letölthető mobil applikációt, mely fontos információkkal látja el az érdeklődőket. Az applikáció használói értesülhetnek a község híreiről, a közelgő kulturális eseményekről, vagy akár az orvosi rendelő nyitvatartásáról is. A projekt más településekre is eljutott, Abasár, Csemő, Röszke, Domaszék és Budapest VIII. kerülete, Józsefváros is okostelepülés lett.

cegledbercel-invitech-e1536770714160-1024x576.jpg

Az első magyar okosfalu Ceglédbercel lett, 2018. februárjában. (Kép innen)

Az első kereskedelmi üvegház az űrben

Az első kereskedelmi üvegház az űrben, várhatóan 2023. tavaszán kezdi meg a működését. Az üvegház egy űrinfrastruktúrával foglalkozó amerikai vállalat, a Redwire fejlesztés alatt álló projektje. Az üvegház a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) csatlakozva a Földön kívüli növénytermesztési, valamint az orvosbiológiai és bioüzemanyag kutatásokat, szeretné támogatni. A Redwire első ügyfele a Dewey Scientific lesz, egy 60 napos kísérlet keretében ipari kendert fog termeszteni a cég számára. A Redwire hosszútávon azon dolgozik, hogy hozzájáruljon az Artemis-program sikeréhez, melynek célja, hogy a Holdon, később pedig a Marson építsen kolóniát.

redwire-default-social-1024x576.jpg

Az első kereskedelmi üvegház az űrben - mely a Redwire vállalat fejlesztés alatt álló projektje - várhatóan 2023. tavaszán kezdi meg a működését. (Kép innen)

Az első összehajtható kijelzővel rendelkező okostelefon

Az első összehajtható kijelzővel rendelkező okostelefont, a FlexPai-t, 2018. november 5-én mutatta be a Royole nevű kínai vállalat. A cég riválisai szintén dolgoztak hasonló telefonokon, például a Samsung Galaxy Foldot egy technológiai konferencián ismerhette meg a nagyközönség, de a Royole gyorsabb volt és két nappal hamarabb rukkolt elő a készülékével. A Snapdragon 8150-es processzorral rendelkező telefon AMOLED típusú kijelzője teljes méretében 7,8 colos, vagyis tablet nagyságú, de bármikor félbe lehet hajtani. A FlexPai-nak van 6, valamint 8 GB RAM-os változata is, belső tárhelye 128 vagy 256 GB, de akár 512 GB is lehet. Ha a telefon lemerül, a Ro-Charge eljárásnak köszönhetően hamar újra lehet éleszteni, így 1 óra alatt 0 százalékról 80 százalékra tölthető. A Royole továbbfejlesztette a készüléket és 2020. szeptemberében bemutatta a FlexPai 2-őt, de már tervben van a harmadik széria is.

flexpai-big-1_w770.jpg

Az első összehajtható kijelzővel rendelkező okostelefont, a FlexPai-t, 2018. november 5-én mutatta be a Royole nevű kínai vállalat. (Kép innen)

Az első Braille-írásos okosóra

Az első Braille-írásos okosóra, a Dot Watch, 2016. decemberében jelent meg. Az okosóra ötlete a Dot vállalat vezetőjétől, a koreai Eric Ju Yoon Kimtől származik. Kim a Washingtoni Egyetem hallgatójaként megismerkedett egy vak lánnyal, akinek nagy kihívás volt a tanulás, hiszen táblagép helyett Braille-írásos könyveket használt. A fiatal feltaláló fejlesztésekbe kezdett, majd három év munka után megszületett a Dot Watch. Az órán apró golyók segítségével jelennek meg az információk. Kijelzőjének sebessége állítható, mely nem csak az időt mutatja, hanem okostelefonhoz csatlakoztatva hívások fogadására, üzenetek olvasására és más fontos információk közvetítésére is alkalmas. A 2017-ben innovációs díjat nyert okosóra 300 dollárba kerül. Nagy érdeklődést váltott ki, még a híres vak énekes, Stevie Wonder, is vásárolt egyet magának. A Dot Watch-hoz hasonló eszközök rendkívül fontosak, hiszen több mint 285 millió látássérült ember él a világon.

6eb6_c7d8.jpg

Az első Braille-írásos okosóra, a Dot Watch, 2016. decemberében jelent meg. (Kép innen)

Az első érintőképernyős mobiltelefon

Az első érintőképernyős mobiltelefont, az IBM Simont, 1994. augusztus 16-án dobta piacra az IBM. A 200 milliméter hosszú, 64 milliméter széles, 38 milliméter vastag készülék, 510 grammot nyomott. Érintőképernyős, 160 x 293 milliméter méretű kijelzője fekete-fehér volt, melyre a hozzá tartozó toll segítségével írni és rajzolni is lehetett. A Datalight ROM-DOS operációs rendszerrel és 1 megabájt memóriával ellátott készülék, rendelkezett hívásfunkcióval, naptárral, valamint tudott e-mailt és faxot is küldeni. Akkumulátora nem volt túl erős, egy töltéssel 1 órás működést biztosított a telefon számára. A készülék meglehetősen drága volt, 900 dollárba került, majd néhány hónappal később 600 dollárra mérséklődött az ára. Az IBM Simon 1995-ig volt kapható, összesen 50 ezer darabot értékesítettek belőle.

ibm_simon_personal_communicator.png

Az első érintőképernyős mobiltelefont, az IBM Simont, 1994. augusztus 16-án dobta piacra az IBM. (Kép innen)

A világ első földalatti postahivatala

A világ első földalatti postahivatalát, az Osztrák-Magyar Monarchia (a mai Szlovénia) területén, a Postojnai-cseppkőbarlangban nyitották meg, 1899. augusztus 15-én. Mivel a barlang ekkor már 80 éve kedvelt turistacélpont volt és gyakran rendeztek itt ünnepségeket is, létrehoztak egy postahivatalt, mely a Táncterem végében, a bejárattól 500 méterre kapott helyet. A 4 x 2 méteres, ajtóval és ablaknyílással rendelkező, kőből készült építmény forgalma folyamatosan növekedett, 1900-ban a barlang látogatói már több mint 7000 képeslapot adtak fel ott. A nagy érdeklődésre tekintettel 1927-ben egy másik postát is nyitottak a barlang Hangversenytermében, de ez nem üzemelt sokáig, 1945-ben bezárták. A világ első földalatti postahivatala napjainkban is működik. Az osztrák és a szlovén posta 2013-ban egy közös emlékbélyeget adott ki a tiszteletére.

slovenia5stamp.jpg

A világ első földalatti postahivatalát, a Postojnai-cseppkőbarlangban nyitották meg, 1899. augusztus 15-én. Az osztrák és a szlovén posta 2013-ban egy közös emlékbélyeget adott ki a tiszteletére. (Kép innen)

süti beállítások módosítása