Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első amerikai bankrablás

2022. december 16. - Tokár Tamás Zalán

Az első amerikai bankrablás, 1798-ban történt Philadelphiában. A két elkövető, augusztus 31-én éjszaka, vagy szeptember 1-jén hajnalban, 162 821 dollárt lopott el, a Bank of Pennsylvania fiókjából. Mivel nem volt nyoma erőszakos behatolásnak, vagy a széf feltörésének, a nyomozók úgy vélték, hogy a rablás belső munka volt. Eleinte Patrick Lyon kovácsmestert gyanúsították, aki nem sokkal korábban zárakat cserélt a bankban. Lyon börtönbe került, de néhány hónappal később kiderült, hogy nem ő volt a bűnös, hanem két másik kovács, akik segítettek neki a javítási munkálatoknál. Egyikük, Thomas Cunningham, meghalt sárgalázban. A másik elkövető, Isaac Davis, viszont nem volt túl éles eszű, ugyanis visszatért a városba és a zsákmányolt pénzt betette ugyanabba a bankba, ahonnan rabolta. Davis lebukott, de mivel mindent bevallott és visszaadta az összes pénzt, nem zárták börtönbe. Patrick Lyon visszanyerte a szabadságát és 12 ezer dollár kártérítést kapott. Lyon a vele történtekről könyvet írt, mellyel hatalmas sikert aratott.

carpentershall00.jpg

Az első amerikai bankrablást, 1798. augusztus 31-én éjszaka, vagy szeptember 1-jén hajnalban követték el Philadelphiában. A képen látható, egykori bank épülete, a Carpenters' Hall, ma is áll. Az épület azért is különleges mert 1776-ban itt kiáltották ki Pennsylvania állam függetlenségét. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr3618002430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.12.17. 14:08:09

"12 ezer dollár kártérítést kapott."

Ez horribilis pénz volt akkor. Nagyon gavallér volt a város. Igaz, a megtalált zsákmány meg eszméletlen sok pénz volt, örülhettek neki, mint majom a farkának.
süti beállítások módosítása