Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első hárompontos biztonsági öv

2022. január 14. - Tokár Tamás Zalán

Az első hárompontos biztonsági övet Nils Bohlin svéd feltatláló alkotta meg 1958-ban. Az ezzel a övvel felszerelt autót - ami egy Volvo PV 544-es gépjármű volt - 1959. augusztus 13-án adták át. Bohlin egy kombinált derék és vállövet készített, melynek célja, hogy a has, illetve a felsőtest védve legyen. A svéd cég a találmányt „nyílt szabadalommal” védte, így lehetővé tette a szabad hasznosítását más gyártók számára is. Ennek ellenére a biztonsági öv csak lassan kezdett el terjedni. 1967-ben az Egyesült Államokban egy nemzetközi közlekedésbiztonsági konferenciát szerveztek, ahol a Volvo mérnökei 28 ezer közúti balesetet vizsgálva bebizonyították, hogy a biztonsági öv jelentősen lecsökkentette a sérülések és a halálozások kockázatát. Ennek hatására 1968-ban megszületett a Bécsi Egyezmény, mely arról rendelkezett, hogy minden új gépkocsit biztonsági övvel kell felszerelni és kötelezővé kell tenni annak használatát. Hazánkban csak évekkel később 1976. január 1-én vált kötelezővé a biztonsági öv.

6486-nils-bohlin-1959-1523024659.jpg

Az első hárompontos biztonsági övet Nils Bohlin (1920-2002) hozta létre 1958-ban. Bohlin egy kombinált derék és vállövet készített, melynek célja, hogy a has, illetve a felsőtest védve legyen. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr4116805840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása