Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar McDonald’s

2021. december 22. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar McDonald’s Budapesten, a Régi posta utcában nyílt meg 1988. április 29-én. Az éttermet Marjai József miniszterelnök-helyettes és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adták át. 15 termék közül lehetett választani, a sajtburger 26 forintba, a nagy krumpli 25 forintba került, a legdrágább a Big Mac volt, 43 forintot kellett érte fizetni. Az első nap hatalmas volt a forgalom, a 14 órás nyitva tartás során percenként több mint 10 vendéget szolgáltak ki a cég alkalmazottai. Hazánkban a második McDonald’s két évvel később, 1990-ben nyílt meg a Nyugati pályaudvarnál. Az egykori vasúti étkezdében kialakított étteremet, a világ legszebbjei között tartják számon. A McDonald’s folyamatosan terjeszkedik Magyarországon, legutóbb a 96. éttermet Ózdon adták át a Kohász utcánál, 2021. december 17-én.

mekibp-scaled.jpg

Az első magyar McDonald’s Budapesten, a Régi posta utcában nyílt meg 1988. április 29-én. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr1216790196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2021.12.24. 04:55:16

Fontos szereplője a McDonald's a magyar gazdaságnak, megnyitása óta sok ezer bölcsész és kommunikáció szakos fiatalnak nyújt stabil, bár szerény jövedelmet. Bár volt egy biológus és egy geográfus szakos ismerősöm is, akik végzés után a McDonald's-nál találtak meg a "karriert".

Praetorian 2021.12.24. 07:23:22

@Örömhernyó: azért nem kellene ennyire pejoratívan megnyilvánulni. Ez is egy tisztességes munka. Szerintem nincs ezzel semmi baj. Lehetnének pl. MLM ügynökök is :)

Millerdraft 2021.12.24. 07:42:00

Nagy összegben mertem volna fogadni rá, hogy a második Meki a Bábolnai autópályás volt. A városi legendák szerint a Bábolnai Állami gazdaság volt a Meki hazai beszállítója és nagyhatalmú vezetője Burgert Róbert a tárgyalásokon kikötötte az étterem nyitást Bábolnán.

Örömhernyó 2021.12.24. 07:46:24

@Praetorian: A biológus csaj aztán elment romkocsmában poltosnak, majd beállt orvoslátogató gyógyszerügynöknek. Az is olyan, mint az MLM csak abban volt pénz is

Nem leszólom a McDonald's-os munkát, abban az időben igencsak jó hely volt, összehasonlítva a többi lehetséges munkahellyel, csak egy normális társadalomban oda érettségizett emberek mennek menedzsernek, krumplit sütni meg börtönből frissen szabadult embereket vesznek fel. Magyarországon meg mivel elkezdték mindenhol a fiatal diplomásokkal feltölteni a pozíciókat, már ez az alap, lejjebb nem is adja a munkáltató (nem kontrétan a McDonald's-ról írom ezt, de a munkakör amit régen egy érettségivel láttak el, ma már diplomások közt válogatnak a munkáltatók).

plokmi 2021.12.24. 07:47:00

Az a helyzet, hogy Magyarországon (talán a tiltott gyümölcsre való vágyakozás miatt) olyan szintre emelték a McDonald's-ot, amire igazából nincs magyarázat. Amerikában, de Ausztriában is kb. (hazai szóhasználattal élve) az útszéli bádogbüfé szintjén van a köztudatban.

Tschoro 2021.12.24. 08:17:59

Én úgy emlékszem, hogy a BicMac 39 forint volt (Pár hónapig dolgoztam a Régiposta utcai mekiben és amikor eljöttem akkora már 43 Ft. lett.

Örömhernyó 2021.12.24. 08:56:48

@plokmi: A McDonald's hamburgere Amerikában nem is kerül be a vizsgált hamburgerek közé a legjobb hamburgert netes review-kban, ahol In-N-Out, Whataburger, Shake Shack, Sonic stb. Mert amit a McDonald's gyárt, azt nem tekintik ételnek.
Magyarországon a McDonald's volt az első nyugati tőkés betüremkedés, ennek megfelelően kivételezett státuszt kapotta fogyasztók körében. Unoktesóm ott ünnepelte a szülinapját, akkori viszonyok közt elég jelentős összeget elvertek ott a szülei erre a "bulira". Én meg nagyanyám "kézműves" (hisz ő csinálta) töltött paprikáját ettem, mert mekire nem volt pénzünk.

kewcheg 2021.12.24. 08:57:00

@Örömhernyó: ilyet én is ismerek.Ez úgy megy, hogyha valaki nem lép le onnan 5 éven belül, és még aránylag normálisan dolgozik is, akkor előrébb tolják, így kb. 10 év elteltével valamiféle vezető lehet belőle.Persze nyilván tested-lelked elnyeli a macdonalds, de legalább nyújt valami halavány reménysugarat, hogy a napi többműszakos kőkemény melózást évek múltával már szabad szemmel látható bérrel és juttatásokkal fogja honorálni. A baj csak az, hogy tízből kilenc ember nem dolgozik náluk öt évet.
Mindenesetre talán egy fokkal jobb itt gályázni mint egy tipikus magyar vállalkozónál.Az a halál.
Alkalmazottnak lenni, csakis állami, önkormányzati melóhelyen érdemes, ha már valaki nem akar, nem tud magának vállalkozást csinálni....

kewcheg 2021.12.24. 09:07:46

Még annyi jutott eszembe, hogy alkalmazottként felsőfokú végzettséggel jó és előnyös lehet multinál vagy nemzeti társaságnál dolgozni, ha ér valamit a végzettséged, keresett a szakmád és van a cégnél komoly minőségbiztosítás, kollektív szerződés.Néha hallok ilyenről(MOL,Richter) de ezeknél is nyilván a vezetőknek a legjobb.Élt a szomszédságomban egy nagy energiaszolgáltató igazgatója, már egy héten csak két-három napot dolgozott.....

MehLindi Inthewebway 2021.12.24. 09:39:56

Nem akarok szőrszálhasogatni, de a második meki azért nem egy egykori vasúti étkezdében nyílt meg, hanem a Nyugati PU egykor császári várója volt, ahol a mindenkori osztrák császár és magyar király a pereputtyal az idejét eltölthette, amíg várt a vonatára. De lehet, hogy tévedek és a királynéi váró volt, mindenesetre nem a resti :)

AlexAston 2021.12.24. 09:40:31

Igénytelen emberek, igénytelen táplálék forrása.
De mint tudjuk, sajnos kis hazánkban sok az igénytelen ember, ezért is pörögnek ezek a gyorséttermek.
És még csak nem is olcsó.

Alick 2021.12.24. 09:59:22

@plokmi: Igazából a Meki bejövetele előtt már jobb bodegás hamburgereket lehetett kapni. A Meki egyetlen előnye hogy nemzetközi sztenderd és viszonylag tiszták az éttermei.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.24. 10:00:21

@Örömhernyó:

Ez Amerikában is így van.

Amerikai vicc, filozófusok között népszerű:
- Mi az első kérdés, melyet feltesz a frisen végzett filozófus?
- "Kér a menühöz nagyobb krumplit?"

Örömhernyó 2021.12.24. 10:16:58

@kewcheg: Azért MOL-nál mérnökként, vidéken is durván nagy fizetések voltak már 16-17 éve is, ismerősöm nagyon nem panaszkodott. Összeszerelő, rabszolgahajcsár multinál is lehet jó állása az embernek, ha HR-es, pénzügyes, akármi irodai munkája van. Az operátor, raktáros droidokat kutyába veszik, ez tény, de utóbbiak közt is van sok diplomás (tanítóképző, szociális munkás stb.).
De az igazi nyugi az állami, önkormányzati szférában van.

McDonald's Magyarországon franchise rendszerben működik, úgyhogy ha X vidéki városban dolgozol McDonald's-ban, akkor egy helyi kis oligarcha vállalkozó a főnököd, aki ugyanúgy kihajtja a beledet, mintha egy helyi kifőzdében vagy büfében robotolnál. Arról nem is beszélve, hogy állítólag van olyan belső szabály, szerződési kikötés, hogy ha X helyi McDonald's franchise-nál dolgoztál és kilépszy akkor Y városban egy másik McDonald's franchise-nál már nem dolgozhatsz. Ez még régen volt, most nem tudom van-e ilyen. Ismerősök, aki diákként dolgozott McDonald's-ban, diplomázás után elköltözött másik városba az ország túlfelére és külön protekció kellett, hogy eltekintsenek attól, hogy korábban már állt más McDonald's franchise alkalmazásában. Nem egy menedzser volt, hanem sima alkalmazott. Menedzserszerződéseknél ilyen kikötés megszokott. Azt amúgy megérteném, ha a munkavállalót valami nagy disznóság miatt kirúgták, akkor nem alkalmazzák máshol. De sima közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésnél ez extrém súlyos korlatozás. Gondolom így akarták megakadályozni, hogy az egyes franchise-ok elszipkázzák a többitől a jobb munkavállalókat. Szóval a magyar McDonald's az helyi franchisee vállalkozók által üzemeltetett éttermekből áll, ha bekerülsz egy rabszolgahajcsárhoz, az ugyanúg kihasznál, mint egy útszéli büfés.

Vaszilics Fedor Emánuel 2021.12.24. 10:21:00

Most persze divat leszólni a "Mekit", és az első Meki megnyitása körüli húhót, de tény hogy ez akkoriban nagy dolog volt. A Meki korábban az irigyelt nyugat kiváltsága volt. Hogy nálunk is megjelent, annak a jeleként értelmeztük, hogy kezdenek a dolgok megváltozni, és (akkor még) reménykedtünk benne, hogy most valami jobb jön.

Örömhernyó 2021.12.24. 10:31:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Amerikában azért alacsonyabb a léc. Fast food industry-ban rengeteg illegális bevándoroló dolgozik, sittről kikerült, máshol munkat kapni esélytelen emberek. Magyarországon meg a McDonald's, főleg vidéken sajnos egy átlagnál jobb könnyű fizikai munka. Mert vagy nincs munkalehetőség vagy annyira szar.

Muhammad Balfas 2021.12.24. 10:35:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én ezt magyar bölcsésszel hallottam.

-Mit mond a bölcsész naponta, miután átvette a diplomáját?
-?
-Nagy üdítő, nagy burgonya mehet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.24. 11:54:59

@Örömhernyó: @Muhammad Balfas:

Mert unalmas, de könnyű munka.

Hová mehet manapság egy bölcsész, aki nem akar a szakmájában dolgozni, vagy eleve nincs rá lehetősége, s ismerettsége sincs, hogy bekerüljön jobban fizető helyre (minisztéeium, szerkesztőség, stb.)?

Lehet biztonsági őr, futár vagy takarító. Mind a három hosszú távon kibírhatatlan.

Lehet még kólcenteres, de ott csak azok a helyek fizetnek jól, ahol idegen nyelven kell beszélni. S nem minden bölcsész beszél idegen nyelvet magas szinten.

A kettő között van a gyorséttermi eladó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.12.24. 12:03:10

@Vaszilics Fedor Emánuel:

Egyébként az első kommunista McDonald`s Jugoszláviában volt, pár hónappal a magyar előtt. (Kubát nem számolom, mert ott sokkal korábban volt már McDonald`s, de az amerikai katonai bázis területén, ami jobban el van zárva Kuba többi részétől, mint aannak idején a berlini fal 2 oldala.)

Tény, hogy ennek volt sokáig politikai jelentősége is.

tiltsál ki te gyökér 2021.12.24. 12:20:32

@kewcheg: "Alkalmazottnak lenni, csakis állami, önkormányzati melóhelyen érdemes"
Ja. Oda jó a nulla tudás, meg lehet lógni, amennyit nem szégyellsz. Aztán lehet sírni, hogy közalkalmazottként milyen kicsi a pénz...

tiltsál ki te gyökér 2021.12.24. 12:25:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Hová mehet manapság egy bölcsész, aki nem akar a szakmájában dolgozni,"
Vissza az anyjába... Mi a fasznak szívta a levegőt mások elől, miért költött rá a társadalom?

tiltsál ki te gyökér 2021.12.24. 13:19:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Olyanok akik nem akarnak a szakmájukban dolgozni? Ja, ne legyenek.
Mi értelme van olyan ápolónőt, tanárt, vízszerelőt vagy bármit képezni, aki nem fog abban dolgozni?

Vén motoros 2021.12.24. 13:31:16

A Mekiben lévő kaja mindig is ehetetlen volt, a nyitás óta. Kevés, ritka kivétellel. Mióta lett Fishmac, azt szoktam enni saját majonézzel, mert a mekis majonéz roszz. Néha salátát ezersziget öntettel, és néha a nemzeti napokon szokott leni ehető burger, de csak 1 hétig, 10 napig. Én - KIZÁRÓLAG a Régipost autcába jártam, más Mekibe be sem ttetem a lábanm. De nem enni: 1988-től a COVID megjelenéséig minden szombaton 10-kor leültem újságot olvasni (a már megszűnt Számítástechnikát, különösen Váncsa zseniális cikkeit, és az ÉS-t). Délben fogtam magam, és hazamentem ebédelni. Miután 31 évig minden szombaton ott ültem, minenkit ismertem, a szír valutaváltótól kezdve a biztonségi őrökön és a személyzeten át a WC-s néniig. Az egyik WC-néni szerint olyan voltam a Mekiben, mint a népmsék, mert "szájhagyomány útján" terjedtem, egy új belépőnek előbb-utóbb elmesélték, hogy jár ide egy kövület, aki nyitás óta mindig ugyananél az ablaknál ül, ha foglalt, megvárja, amíg felszbadul a hely. (Amikor megismertem, a szír valutázó még szingli volt, ma meg már 30 fős rokonsága van.) Kis híján felrobbantottak az Aranykéz utcai robbatásnál, a kedvenc asztalom mellett robbant be az üveg...
Amúgy ismertem a törzstagokat is. Egy ügyvéd rendszeresen fogadóórát tartott, váltották egymást a kliensek. Van, aki 50 perces angol nyelvórákat tartott, váltott tanítványokkal. Volt egy 5 tagú nyugdíjas társaság, 4 hölgy, egy férfi. Amikor a hölygek közül kettő meghalt, a többiek is elmaradtak.
Miért volt jó hely a Régiposta utcai Meki? (DE csak az!)
1.) Tiszta, jó levegőjű, légkondícionált, nem volt ételszag, mint a Burger Kingekben
2.) Belváros legszebb, legpatinásabb helyén
3.) Ragyogó világos napsütésben, de borult időben i
4.) Dohányzásmentes hely
5.) Alkoholmentes hely
6.) Szombatonként délelőtt (este-éjszaka: az már más kérdés) kultúrált, min. középosztálybeli emberek látogatták (kivéve pár ukrán turistát)
7.) Az esetek 99%-ában tiszta, világos WC
8.) Mint évtizedes törzsvendéget, nem b@szogattak, ha egy-két persszókávé meg egy eperfagylalt mellett ültem 2 órát.
9.) A biztonsági őr gondoskodott aról, hogy akármilyen zsúfoltság volt, amikor egy 4 személyes asztalon kiterítettem az újságaimat, senki se üljön mellém. (Amikor nagy tömeg kezdett lenni, a másik 3 széket elvitte az asztalomtól, ezért nem i studott volna senki odaülni, ha akart volna sem.
10.) Ismertek. Mivel mindig ugyanazt rendeltem, amikor beléptem az ajtón, mire a pulthoz értem, a rendelésem már tálcán volt és be is volt blokkolva... (De később, az utóbbi években új vezetés lett, és olyan sűrűn cserélődtek az emberek , hogy egymást sem ismerték, nemhogy engem.)
A COVID jól belesz@rt a 21 éves programomba. Azóta a Régiposta utca felé sem néztem. lehet, hogy most rá se ismernék.

Vén motoros 2021.12.24. 13:39:58

@Vén motoros: "A COVID jól belesz@rt a 21 éves programomba. Azóta a Régiposta utca felé sem néztem. lehet, hogy most rá se ismernék."

Helyesen: 31 éves programomba

kewcheg 2021.12.24. 14:28:55

@tiltsál ki te gyökér: egyrészt én nem nyígok a kevés pénz miatt.
Másrészt: ez amit írsz, már rég nem így van.Ez a bizonyos "közszféra" nagyon sokrétű tud lenni.Benne vannak a közigazgatás dolgozói, alapoktól a felső szintig, rendőrség, katasztrofavédelem, bíró,ügyész stb...Ezen belül pl.jelenleg tudtommal a Honvédség egy nyelvet beszélő fiatalnak elég jó karriert tud kínálni./ nyilván nem a szeződéses bakárol van szó/ Egy tűzoltó lehet hogy nincs tulfizetve, de 24 órás szolgálat utan 72 orája szabad, azt csinál, azt dolgozik amit akar./ plusz a gyerekek kedvence...:)))/ A bírò szerinted szarul keres? Nem mindenki okmányirodai pultos, vagy hivatali sofőr....
Ja, és nem vagy kizsákmányolva, nyilván ha kicsi a pénz te se adod a maximumot, ha viszont megbecsulnek, odateszed magad.
Magyar " vállalkozónál" csak épphogy ne dögölj meg.....
A legjobb persze ha a magad ura vagy....

kewcheg 2021.12.24. 14:41:36

@Örömhernyó: igy igaz, EON, MOL, Richter, és hasonlók nem rossz helyek, valoszinuleg a legkisebb technikus is már kezdőként megkapja a magyar átlagot.Plusz: ilyen helyeken biztosan van kollektiv szeződés./ bár a legtobben tán azt se tudják mi az/. Vállalkozònál, multinál gályázásban a legrosszabb: arra a 8 vagy 10 órára a rabszolgája vagy.Miskolcon a Boschban még pisilni se mehetsz ki, tiszta Kína, É.korea.Azt felejtik el, hogy a melós is ember, nem robotolásra született...Remélem amugy, ezek az embernyúzó cégek, vállalkozások előbb-utóbb kihalnak.

Billy Hill 2021.12.24. 16:58:02

@plokmi: "[a McDonald's] az útszéli bádogbüfé szintjén van a köztudatban" Németországban, Ausztriában.

+1

Kilencvenes évek közepe, magyar nagyváros és német nagyváros. A magyar városban a felső rétegek ficsúr gyerekei jártak (aránytalan árakon) a frissen megnyílt mekibe, a németben pedig török fiatalok készítettek török melósoknak kaját (sokkal jobb ár-érték arányban).

family979 2021.12.24. 20:52:00

Az hogy Bigmac nem volt, az hótziher, mert azt luxemburgban ettem először!

kvp 2021.12.24. 21:04:06

@MehLindi Inthewebway: Tevedsz, a meki a vaci oldali restiben van. A kiralyi varo koszoni szepen, megvan, a nyugati masik oldalan, az epulet vegeben, a taxidroszt mellett, ha itt jar a simplon orient expressz, akkor meg most is a kiralyi kapun es varon at tudnak le-fel szalni az utasai. Azert raktak anno oda, mert oda lovaskocsival is be lehetett hajtani, most a taxi es a turistabusz parkolo van elotte. (a metrolejarat uvegcsarnokabol ki lehet latni a varo belso kertjere) Az az oldalszarny es az elotte levo regi penztarak egyebkent meg az elozo epulet maradeka, ugy latszik mintha nem bontottak volna el mindent az Eiffel csarnok felhuzasakor. (amikor hatrahuztak a nyugatit egy utcanyival a korut megepitesehez)

Anno amikor megnyitott en jartam a nyugatis mekiben, zoldseg gyanant egy szal fonnyadt salatalevel volt az alap hamburgerben. Anno ezen en gyerekkent kiborultam, mert csak a balatoni strandos mindennel telepakoltakat ismertem. Azota sem sokat valtozott se a mennyiseg, se a minoseg.

Örömhernyó 2021.12.25. 03:21:21

@Billy Hill: Igen, a nyugati áron eladott mekis kaja csak a gazdagabbak gyerekeinek volt elérhető rendszeresen. Gazdag nagybátyám McDonald's-ban rendezte az unokatestvérem szülinapi buliját. Kisebb vagyont költöttek ott akkor magyar szemmel, mert a magyar fizetések olyan alacsonyak voltak.

@kewcheg: Miskolcon a Boschban és más multiknál azért a gyártósori operátor van így befegyelmezve. Ha van értékelhető végzettsége az embernek, akkor jobb állások is vannak multiknál.

_Neville 2021.12.25. 03:33:37

@plokmi: Itthon is már erősen megkopott az ázsiója, főleg a kezdeti időhöz képest. És már árban sem olyan prémium, mint akkor volt.

_Neville 2021.12.25. 03:36:03

@Örömhernyó: Én konkrétan 0 bölcsészt ismerek, aki a Mekiben dolgozna. Pedig ismerek egy párat. :) Ez tipikus totál bullshit sztereotípia.

tottiking 2021.12.25. 10:17:23

Bizony nagy durranás volt ez a hely akkoriban. Azon kívül, hogy az addig elérhető magyaros burger választékhoz (Paprika, Moszkva téri - aki nem tudná, a mai Széll Kálmán tér-, belvárosi helyek, stb.) képest elhozta a sokak által nagyon várt Mc feelinget, a Régiposta utcai étterem pedig tényleg a legjobb volt. Emlékszem, az első időkben 21 órakor volt zárás és visszaszámlálás mielőtt bezártak, aztán hosszabbították meg a nyitvatartást éjfélig (ha jól emlékszem). Az elején csináltuk a trükköt, hogy félig megettünk egy burgert és utána odavittük a pulthoz, hogy megégették a zsemle belsejét (egyébként tényleg bénáztak az elején), aztán kaptunk egy másikat helyette for free:-))
A Váci utca és környéke amúgy is nagyon népszerű/menő hely volt a fiatalok körében, hétvégén sokan jártak oda ismerkedni, sétálni, bulizni, shoppingolni.
@Millerdraft
Nem legenda volt, tényleg Bábolnáról jött a hús. Egyedül a zsemle (akkoriban kb. 2 féle zsemle létezett Magyarországon) jött külföldről (ha jól emlékszem Dániából).
Szegény, Magyarországon nem sokat megélt Wendy's, ami kategóriákkal jobb volt a Mc-nél, hozatott szinte mindent kintről.
@AlexAston
+1
Én már nem is emlékszem mikor jártam McDonaldsban utoljára...a legalja.
A vicc az, hogy nagyon sokszor látni, hogy családok hétvégén ide mennek ebédelni...pff
@Örömhernyó
Nekem In-N- Out és Carl's Jr. jött be, amikor az USA-ban jártam, ami az ilyen burgerláncokat illeti.
De már alig eszem húst, akkor is legtöbbször tengeri halat.

zaturek 2021.12.25. 11:47:08

Én még ma sem adnék 26 Ft-ot azért a sajtburgerért.

kewcheg 2021.12.25. 12:46:03

@Örömhernyó: igen, jó diplomával azert nem vagy biorobot....

andd1234 2021.12.25. 13:22:11

A meki a legalja proli retegnek van! Ozdon is ennek orulnek most az emberek. Pfff.
Szerencsere nem jarok tul gyakran mekibe, de eleg ha latom, hogy milyen emberek jarnak oda. Raadasul draga. Annyi penzert mar beulok egy normalis etterembe a csaladdal, ahol jo kajat adnak es nem mekis szart.
De akinek a mekire van igenye az menjen csak oda.
Ja egy jo baratom dolgozott ott menedzserkent vicces fizetesert. Eleg hamar dobbantott is onnet. Nem bolcsesz diplomaja van...

Muhammad Balfas 2021.12.25. 13:56:42

@andd1234: 2500-ért-ami egy drágább menü ára- mit kapsz egy étteremben? Lassan semmit. Plusz még venned kell italt, és ugye jattolni kötelező. Máris négyezernél jársz egy Bp-i külvárosi étteremben.

Muhammad Balfas 2021.12.25. 14:49:56

@Örömhernyó:

Az USA-n belül nem is a Meki a legnagyobb-ha jól tudom-hanem a White Castle.

Örömhernyó 2021.12.25. 15:44:32

@_Neville: Lehet azért, mert vidéken a mekis melóhoz protekció kell. Mert amúgy nincs munka vidéken, pláne egy egyetemi városban, ahol sok száz diákmelóssal kellene versenyezni az állásért. A meki meg könnyű fizikai munka, jellemzően nem a halál phaszán, hanem elérhető tömegközlekedéssel is.

Én ismertem bőccsészt, biológust, geográfus szakot végzett "szerencsétlent" is, aki mekiben dolgozott. De a szerencsétlen idézőjelben van, mert ők a mekis melóval még szerencsésebbek voltak (kellett is vidéken ismerős a bekerüléshez) pl. tanítóképző után mehet az ember Bosch-ba Borsodban, vagy valami más csodás üzembe megalázóba.

@andd1234: A meki is betölt egy piaci szerepet, jellemzően nem a mekik mennek tönkre, hanem az éttermek, ahol amúgy mocskos padlón rugdossák kieresztett, szagos hús ládáját a 4 órávan bejelentett, de 10 óraban robotoló droidok (betegszabadság, éves szabadság csak papíron van). Vidéken voltam bejáratos egy polgármesteri hivatalba, ott mondták, hogy a legfelkapottabb, leghíresebb, patinás helyi éttermet folyton bírságolják, mert minden létező szabályt megszegnek. Foglalkoztatás, élelmiszerbiztonság, kártevők irtása stb.
Az éttermek
A magyar mekik még igencsak magas szinten tolják a higiéniát, az angol mekikre ez se jellemző. Amerika megint más, ott vannak standardok, de a néger gettóban a gyorséttermek se biztonságosak. Jártam én olya Wendy's-ben, hogy metamfetaminon pörgő kurvák várták a kuncsaftokat a parkolóban, meg ami még necces, az a Waffle House éjszaka... Híres a verekedéseiről az a gyorsétterem-lánc.

Örömhernyó 2021.12.25. 15:50:00

@Muhammad Balfas: A White Castle regionális Amerikában is, wikipedia szerint, 377 éttermük van a Középnyugaton. Én sose ettem ott, nem volt arrafelé, ahol jártam.

CoolKoon 2021.12.27. 10:32:33

@Örömhernyó: "McDonald's Magyarországon franchise rendszerben működik" - Mindenhol úgy működik, Amerikában is.

"Menedzserszerződéseknél ilyen kikötés megszokott." - Nem egészen. A menedzserszerződések SEM tartalmazhatnak semmilyen, a munkaviszony felbontása utáni időszakra vonatkozó kitételt, illetve ha mégis (amivel elég sok - patkány - cég megpróbálkozik amúgy), akkor az érvéytelen. Az ilyesmiről (a szakmán belül más cégekben való elhelyezkedés tilalmáról) külön szerződésben szoktak rendelkezni, pénz is jár érte, és csak néhány évre szól.

CoolKoon 2021.12.27. 10:36:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Lehet még kólcenteres, de ott csak azok a helyek fizetnek jól, ahol idegen nyelven kell beszélni. S nem minden bölcsész beszél idegen nyelvet magas szinten. A kettő között van a gyorséttermi eladó." - Nem egészen. Én egyszer elmentem állásinterjúra a székesfehérvári "lyukkártya-feldolgozó rendszereket gyártó", nagy amerikai multi ottani leányvállalatához, nem "kólcenteres" pozícióba, és gyakorlatilag a mekis fizetésnél is kevesebbet ajánlott az egésznapos interjú után a PannonJobs.

CoolKoon 2021.12.27. 10:37:45

@tiltsál ki te gyökér: "Mi a fasznak szívta a levegőt mások elől, miért költött rá a társadalom? " - És rád miért költött a társadalom? Mert te se vagy ám hasznosabb tagja, az hóttziher...

CoolKoon 2021.12.27. 10:44:33

@kewcheg: "Remélem amugy, ezek az embernyúzó cégek, vállalkozások előbb-utóbb kihalnak." - Amíg a napi egy tál rizsért güriző kínaiakkal kell konkurálniuk, addig biztosan nem. Legfeljebb tovább költöznek Romániába, és akkor még jobban fog sírni a sok suttyó, hogy "rohattmocskosmultidögöljönmeg".

CoolKoon 2021.12.27. 10:47:19

@Örömhernyó: "Miskolcon a Boschban és más multiknál azért a gyártósori operátor van így befegyelmezve." - Ez nem igaz. Vannak ismerőseim, akik informatikusként dolgoztak gyárban, és ők mondták, hogy azoknak talán még utálatosabb a munka mint a gyártósori operátoroknak, mert ez utóbbit nem baszogatja a gyárigazgató meg az igazgatótanács elnöke (is) ha leállás van (és hetente 2-3 alkalommal leállás volt).

CoolKoon 2021.12.27. 10:51:21

@Örömhernyó: "jellemzően nem a mekik mennek tönkre, hanem az éttermek, ahol amúgy mocskos padlón rugdossák kieresztett, szagos hús ládáját a 4 órávan bejelentett, de 10 óraban robotoló droidok (betegszabadság, éves szabadság csak papíron van)." - Hmmm, vajon miért is mennek csődbe ezek a remek helyek...

andd1234 2021.12.28. 01:32:53

@Muhammad Balfas: Ott van például a Bécsi szelet vendéglő! Nem egy elit hely, de szerintem tűrhető kaja van normális áron. Olcsóbb mint a meki!
Mi az, hogy jattolni kell? Mindenhol bankkártyával fizetek, nincs olyan, hogy jattolni kell.
Ja, tegnap éjszaka értem haza. Gondoltam veszek valami gyors kaját. Burger King zárva. Meki nyitva, beugrottam 2 Big Macet venni. Asszem 2200 Ft korul volt. Nem vagyok egy kövér ember, nem szoktam halálra zabálni magam, de jól sem laktam tőle.

andd1234 2021.12.28. 01:38:19

@CoolKoon: Az ilyen PannonJobs fele munkaerokozvetito a legalja! Volt szerencsem egyszer egy ilyenhez meg egyetem utan. Egy multicegnel dolgoztam, ahol kiderult, hogy a munkaerokozvetito a fizetesem felet behuzza, ezért fele annyi bért kapok, mint aki rendes dolgozokent van ott. Gyorsan el is jöttem onnét...
Persze a dolgozot kiveve ez a legjobb a multicegnek es a munkaerokozvetotnek is. A dolgozo meg le van szarva, mert barmikor ki lehet rugni mindenfele indok nelkul.

CoolKoon 2021.12.28. 10:36:17

@andd1234: Én elhiszem, hogy a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztüli munka még hátrányosabb a munkavállaló számára, de egyrészt nyilván nem én döntöttem el, hogy közvetlenül az amerikai multi alkalmaz-e, vagy csak a PannonJobs. Másrészt pedig néhány évvel később (szintén amerikai multinál, csak ezúttal távközlési multi volt) lettek kollegáim (AIX-osok), akik Székesfehérvárról "jöttek át", és ők is megerősítették, hogy igen, ott tényleg olyan szar fizetések vannak (ha jól rémlik, SAP Basis L2 pozícióért kínáltak 150e bruttót úgy 2010 környékén). Úgyhogy gúnyolódhat Örömhernyó meg a hozzá hasonlók, hogy a Meki bölcsészek meg büfé-ruhatár szakos diplomások gyűjtőhelye, de az az igazság, hogy (főleg vidéken) bizony tényleg versenyképes fizetéseik vannak, és ezért én simán elhiszem, hogy protekció nélkül vidéken tényleg nehéz bekerülni oda.

"A dolgozo meg le van szarva, mert barmikor ki lehet rugni mindenfele indok nelkul. " - Szerencsére mostanában nem egészen így mennek a dolgok. Illetve persze, az ostoba félmaffia vállalkozók közül még mindig sokan bepróbálkoznak az ócska "százan várnak a helyedre", csak hát aztán meg is nézhetik magukat, ha csórikám tényleg elmegy. Volt szerencsém egyszer egy ilyenhez, fél éves munkaszerződést kínált három hónap próbaidővel (előtte még külön kihangsúlyozta, hogy "nálunk a bizalomról szól minden"), és nagyon szerette volna, ha már a (két héttel később kezdődő) következő hónapban beléptem volna. Aztán megkérdezte, hogy iparlevelem van-e, amikor meg azt mondtam, hogy van, de akkor másfélszer akkora fizetést kérek, akkor hebegni-habogni kezdett (végül kibökte, hogy akkor bedolgozhatnék vállalkozóként neki a 6 hónap után). Le is koptattam egy héttel később, remélem, még ma is keresi a számára ideális rendszergazdát. Úgyhogy nekem személy szerint a multikkal ilyen téren lényegesen jobb tapasztalataim vannak, mint az átlagos KKV-kkel.

"Meki nyitva, beugrottam 2 Big Macet venni. Asszem 2200 Ft korul volt." - Nos igen, két Big Mac az semmi, ezért szoktam úgy csinálni, hogy 4 sajtburgerhez rendelek még némi csirke falatkákat (általában a 9 darabosat szoktam asszem). A kettő együtt pedig meglepően olcsón eltelíti az embert, és még a fehérjetartalma se rossz.

csak egy utolsó senki vagyok 2021.12.31. 00:39:56

@Vén motoros: ennyi feleslegesen es ertelmetlenul elbaszott idot es energiat. Ez vetek az univerzum letezese ellen. Barcsak azt a rengeteg sok idot valaki mas hasznalhatta volna fel sokkal ertelmesebb dolgok elvegzesere. Ez az egyik legnyomasztobb tortenet, Amit az eletemben hallottam

Vén motoros 2021.12.31. 00:56:12

@csak egy utolsó senki vagyok: Talán dislexiás vagy, és emellett még szövegértési problémákkal is küzdesz? Az említett időt maradéktalanul az ÉLET és IRODALOM, valamint a Számítástechnika c. szakfolyóirat olvasására fordítottam. Szerinted miért nem mindegy, hogy ezt a 2-2.5 órát - szigorúan a két említett folyóirat olvasására - a Műegyetem Villamoskari szabadpolcos könyvtárában, vagy a Mekiben töltöm el? Ha kérnélek, talán ezt fejtenéd ki egy esszében. Amennyiben egyáltalán képes vagy az eredeti posztom szöveg_tartalmának_ appercípiálására.

csak egy utolsó senki vagyok 2021.12.31. 09:47:01

@Vén motoros: En elhiszem, hogy a legkonnyebb vedekezes a tamadas, es az a legegyszerubb modja a frusztraciod kiadasanak, ha rogton elkezdesz szemelyeskednibl es kulonbozo jelzoket aggatsz ram, de ezen lenduljunk is tul, mert nem viszi elorebb ezt a diskurzust egy cseppet sem. Pontosan ertettem, hogy mit irtal, es pontosan azzal volt a bajom, Amit te idotoltes cimen elpazaroltad egy eleted egy jelentos hanyadat. Az egy dolog, mindenfele minosites nelkul, hogy ezeknek az organumoknak az olvasasara cseszted el az idodet, es ezen aztan meg az se segitett volna, ha te nem tudom, hogy milyen szabadpolcos konyvtarban vegzed el ezt a teljesen felesleges tevekenyseget. Egesz egyszeruen szornyu latni, hogy emberek keptelenek felfogni, hogy az Ido, mint olyan, veges. Es azok az ertekes percek sose jonnek mar vissza. Latod, most en is pontosan arra a teljesen ertelmetlen dologra baszom el a perceimet, hogy egy mekirol szolo cikket olvastam el, majd vegigolvastam a te teljesen haszontalan irasodat, es meg pluszban reagaltam is. Ezt mar talan inkabb feloraban mernem. Es ez minden bizonnyal nem er annyit, hogy edukaljalak arra, hogy mit olvass, es azt lehetoleg ne egy mekiben (LOL) tegyed. Borzaszto es vegtelenul nyomaszto vegiggondolni, hogy valaki erre tenyleg ennyi idot elpazarolt az eletebol. Annyi mindent lehetett volna kezdeni... Levest osztani a raszoruloknak... Vagy csak ultetsz egy fat... A kepzelet hatartalan, a te multad meg teljesen behatarolt, de azt, hogy te itt hatalmas arccal es mellennyel meg is osztod masokkal, az egesz egyszeruen felhaborito.

Vén motoros 2021.12.31. 10:55:30

@csak egy utolsó senki vagyok: Embert barátjáról, Blogolót nicknevéről...
süti beállítások módosítása