Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar televíziós sorozat

2021. november 08. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar televíziós sorozat, A Tenkes kapitánya, 1963-ban készült és 1964-ben mutatta be a Magyar Televízió. A 13 részes fekete-fehér sorozatot Fejér Tamás rendezte, zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte. A Tenkes kapitánya a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik a siklósi vár környékén. Központi alakja Eke Máté, akit Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros azzal bízza meg, hogy vegye fel a harcot a labancok ellen. A tévésorozatban a kor legnagyobb színészei, például Pécsi Ildikó, Basilides Zoltán, Ungváry László, Szabó Gyula, Tordy Géza, Krencsey Marianne játszottak, Eke Mátét Zenthe Ferenc alakította. A sorozat óriási sikert aratott, 1964-ben még Tenkes Presszó és Tenkes Csárda is nyílt Siklóson, ahol Tenkes gulyást ehetett az oda betérő. A kétrészes mozifilm változatát 1965. június 10-én mutatták be, de készült belőle ifjúsági regény is Örsi Ferenc, A Tenkes kapitánya forgatókönyvírójának köszönhetően.

tenkeskapitanya-655x360.jpg

Az első magyar televíziós sorozatot, A Tenkes kapitányát 1964-ben mutatta be a Magyar Televízió. A képen a főszerepet játszó Zenthe Ferenc (1920-2006) látható. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr2916748550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2021.11.09. 18:24:59

Tenkes csárda még most is van, pár éve ettem ott utoljára:

https://www.google.com/maps/uv?pb=!1s0x475d497b58e4190b%3A0x84d14bf2049a7e35!3m1!7e115!4s%2Fmaps%2Fplace%2Ftenkes%2Bcs%25C3%25A1rda%2F%4045.8887467%2C18.2353911%2C3a%2C75y%2C270.02h%2C90t%2Fdata%3D*213m4*211e1*213m2*211sIErYdI96nGmGidsMGMKtmQ*212e0*214m2*213m1*211s0x475d497b58e4190b%3A0x84d14bf2049a7e35%3Fsa%3DX!5stenkes%20cs%C3%A1rda%20-%20Google%20Search!15sCgIgAQ&imagekey=!1e2!2sIErYdI96nGmGidsMGMKtmQ&hl=en&sa=X&sqi=2&ved=2ahUKEwiEtfzj5Yv0AhXmSPEDHV9cD3cQpx96BAhLEAg

arthurthedent 2021.11.09. 18:25:43

Merthogy van Tenkes hegy:

https://www.google.com/maps/uv?pb=!1s0x475d497b58e4190b%3A0x84d14bf2049a7e35!3m1!7e115!4s%2Fmaps%2Fplace%2Ftenkes%2Bcs%25C3%25A1rda%2F%4045.8887467%2C18.2353911%2C3a%2C75y%2C270.02h%2C90t%2Fdata%3D*213m4*211e1*213m2*211sIErYdI96nGmGidsMGMKtmQ*212e0*214m2*213m1*211s0x475d497b58e4190b%3A0x84d14bf2049a7e35%3Fsa%3DX!5stenkes%20cs%C3%A1rda%20-%20Google%20Search!15sCgIgAQ&imagekey=!1e2!2sIErYdI96nGmGidsMGMKtmQ&hl=en&sa=X&sqi=2&ved=2ahUKEwiEtfzj5Yv0AhXmSPEDHV9cD3cQpx96BAhLEAg

arthurthedent 2021.11.09. 18:26:35

A helyiek még ennyi idő múlva is mesélgetik mekkora iszonyatos berúgások voltak a forgatás idején. :D

Billy Hill 2021.11.09. 20:28:05

@arthurthedent: Főleg, amikor hátrakötött kezekkel, foggal tartva a poharat ment az ivászat... ;-)

arthurthedent 2021.11.10. 05:26:41

@Billy Hill: Ah, tényleg, az jó volt. :D
süti beállítások módosítása