Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első mentőmellény

2021. január 11. - Tokár Tamás Zalán

Az első mentőmellényt Dr. John Wilkinson szabadalmaztatta 1765-ben. Wilkinson „A tengerész megóvása a hajótöréstől, a betegségektől és egyéb csapásoktól” című könyvében ismertette találmányát és annak szerepét az életmentésben. A mellényt, mely parafából készült, először a norvég tengerészek használták, majd később az Egyesült Királyságban vált kötelezővé annak viselete a hajókon tartózkodók számára. A vízi közlekedés fejlődésével a biztonság is egyre fontosabb lett, ezért folyamatosan javítottak a mentőmellények minőségén. Az 1920-as évekre megjelentek a felfújható változatok, az 1960-as években pedig elnyerték mai, végleges formájukat, létrehozták a szintetikus anyagból készült és habosított béléssel rendelkező mellényeket.

mxcp_1609960184298.jpg

Az első mentőmellényt Dr. John Wilkinson szabadalmaztatta, parafából készült találmányát először a norvég tengerészek használták. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr8116375618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása