Az első trambulint George Nissen amerikai tornász és feltaláló alkotta meg 1934-ben. Nissen 1930-ban, 16 évesen, látott egy cirkuszi előadást, ami nagy hatással volt rá. Az ifjú tornásznak az jutott eszébe, hogy jó lenne egy olyan szerkezet, aminek a segítségével magasra lehetne ugrani és mutatványokat végrehajtani. A szülei garázsában kezdett el dolgozni az eszközön, eleinte még a saját ágyát is szétszedte, hogy kipróbálhassa mennyire terhelhető. 1934-ben az Iowai Egyetem tornaedzője, Larry Griswald segítségét kérte, a hasznos tanácsoknak köszönhetően Nissen megépítette az első használható prototípust, gumibelsőből, vászonból és sarokvasból. Nissen tovább fejlesztette a trambulint, (a gumialkatrészeket fémrúgókra cserélte) és 1937-ben két barátjával bejárta az Egyesült Államokat és Mexikót, hogy fesztiválokon, bemutatókon népszerűsítse az eszközt. A trambulin sokak tetszését elnyerte, ezért Nissen 1941-ben céget alapított és elkezdte a gyártását. A találmány egyre inkább előtérbe került, a második világháborúban a pilóták kiképzésére használta az USA hadserege, néhány évvel később pedig NASA is igénybe vette, hogy felkészítse az űrutazásra az asztronautákat. A trambulinozást 1962-ben a Nemzetközi Torna Szövetség hivatalos sportágként ismerte el, de George Nissen még azt is megérhette, hogy 2000-ben az olimpiai számok közé is bekerült. George Nissen 2010. április 7-én hunyt el San Diegoban, 96 éves volt.
Az első trambulint George Nissen (1914-2010) amerikai tornász és feltaláló alkotta meg 1934-ben. (Kép innen)