Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első szolárium

2022. április 08. - Tokár Tamás Zalán

Az első szoláriumot, Friedrich Wolf német tudós alkotta meg 1978-ban. Wolf azt kutatta, milyen hatással van az atléták teljesítményére, a mesterségesen előállított UV fény. A vizsgálatok során a tudós azt vette észre, hogy a sportolók lebarnultak. Friedrich Wolf céget alapított New Jersey-ben, WOLFF SYSTEM Corporation néven és elkezdte az első magasnyomású lámpákkal felszerelt szolárium gépek sorozatgyártását. Eleinte az európai piacot célozta meg, majd az 1980-as években az Egyesült Államokban is elterjedt a találmánya. Bár az első gépek működési elve nagyon hasonló a mai eszközökhöz, technológiai szempontból sokat fejlődtek az évtizedek alatt. Ugyanakkor a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség megállapította, hogy túlzott használatuk egészségügyi kockázattal jár, ugyanis bőrrákot okozhatnak. Emiatt számos ország döntött úgy, hogy betiltja a szoláriumokat a 18 éven aluliak számára.

tanning-bed-2.jpg

Az első szoláriumot, a képen látható német tudós, Friedrich Wolf alkotta meg 1978-ban. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr7317800125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása