Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első működő napvitorlás

2022. április 04. - Tokár Tamás Zalán

Az első működő napvitorlást, az IKAROS nevű (a Nap vagy más fényforrás sugárnyomása segítségével hajtott) űrjárművet, a Japán Űrügynökség bocsátotta fel Tokióból, 2010. május 20-án. Az IKAROS az Akacuki űrszondával egy időben indult útjára, a Vénusz tanulmányozása céljából. Az IKAROS 2010. december 8-án haladt el a Vénusz mellett 80800 kilométerre, majd tovább repült. Az Akacuki azonban, mivel hajtóműve meghibásodott, csak öt évvel később, 2015. december 7-én érte el a bolygót és állt pályára, hogy megfigyelhesse. Az IKAROS teljesítménye 2012-től jelentősen lecsökkent, ezért alvó üzemmódba váltott. Az űrügynökség ezután már csak ritkán tudott kommunikálni a járművel, az utolsó kapcsolatfelvétel 2015-ben történt. A bejövő adatok alapján arra következtettek, hogy az IKAROS 2015. májusában körülbelül 110 millió kilométer távolságra volt a Földtől.

1280px-ikaros_solar_sail.jpg

Az első működő napvitorlást, az IKAROS nevű űrjárművet, a Japán Űrügynökség, bocsátotta fel Tokióból, 2010. május 20-án. A képen a napvitorlás művész ábrázolása látható. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr1517796677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorogre 2022.04.05. 08:58:51

Érdekes kis poszt - de a T. Olvasó többet érdemelne. Pl. a Vénusz közelebb van a Naphoz mint Japán, azaz a napszéllel szemben kell vitorlázni a cél (Vénusz) megközelítéséhez. Sokakat érdekel hogy miként lehetséges ez, melyek a napvitorlázás teljesítményének határai stb. Annyit minimum említeni kellene hogy az eszköz tömege mindössze 300 kg volt - szemben a NASA meg orosz soktonnás ketyerékkel ....
süti beállítások módosítása