Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első ismert csillagközi objektum

2022. március 23. - Tokár Tamás Zalán

Az első ismert csillagközi objektumot, Rob Weryk, a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel, 2017. október 19-én. A csillagász, a maui csillagvizsgáló Pan-STARRS távcsöve segítségével talált rá a körülbelül 400 méter hosszú, 40 méter széles, szivar alakú, ʻOumuamua nevű objektumra. Az ʻOumuamua nagy fejtörést okozott a kutatóknak, szokatlan pályája, formája és gyors sebessége miatt. Eleinte üstökösnek vélték, majd úgy gondolták, hogy aszteroida, végül arra jutottak, hogy valószínűleg egy másik naprendszer Pluto-szerű bolygójának egy nagyobb darabja. Az objektum az UFO-hívők fantáziáját is megmozgatta, szerintük az ʻOumuamua egy földönkívüli civilizáció űrhajója. Az igazság azonban, lehet, hogy sosem fog kiderülni, mivel az objektum 2020-ban elhagyta a Naprendszerünket és már nem tudják megfigyelni. Éppen ezért felmerült annak lehetősége is, hogy 2028-ban egy űrszondát küldjenek az ʻOumuamua után, de ez eléggé költséges és időigényes lenne, mert a szerkezet csak 26 évvel később, 2054 körül érné el a célját.

1920px-artist_s_impression_of_oumuamua.jpg

Az első ismert csillagközi objektumot, mely az ʻOumuamua nevet kapta, Rob Weryk (1981-), a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel, 2017. október 19-én. A képen az ʻOumuamua feltételezett, művészi ábrázolása látható. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr5317786906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása