Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar mozgólépcső

2022. március 07. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar mozgólépcsőt 1931-ben adták át a budapesti Corvin Áruházban. A mozgólépcső – melyet a Wertheim F. és Társa nevű cég készített - nagy szenzációt keltett a vásárlók körében. Sokan használták, hiszen a  Corvin olyan dinamikusan fejlődött, hogy nyitása után öt évvel már 52 osztálya volt. A mozgólépcső egy irányba közlekedett, csak felfelé lehetett vele haladni. 1944-ben, a harcok során az áruház épülete kiégett, a mozgólépcső működésképtelenné vált, csak 24 évvel később, 1968-ban indult újra. Egészen 1996-ig működött, ekkor ugyanis a Corvin Áruház épülete egy komolyabb belső átalakításon esett át, a mozgólépcsőt lebontották és helyette újakat építettek.

1e-457x600.jpg

Az első magyar mozgólépcsőt 1931-ben adták át a budapesti Corvin Áruházban. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr3817773078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása