Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első európai egyetem

2021. november 29. - Tokár Tamás Zalán

Az első európai egyetemet, a Bolognai Egyetemet, 1088-ban alapította Bolognában, egy szervezett hallgatói céh. Mivel napjainkban is aktív, ez a világ legrégebbi, folyamatosan működő egyeteme. Az egyháztól független intézményben eleinte csak polgári és kánonjogot oktattak. Az egyetem az évszázadok alatt folyamatosan fejlődött, egyre sokoldalúbb lett. Így később már lehetőség volt többek között orvostudományt, bölcsészettudományt, filozófiát, természettudományt és politológiát is tanulni. A Bolognai Egyetem színvonalas oktatásának köszönhetően vonzotta a diákokat, például Nikolausz Kopernikusz, Rotterdami Erasmus, Guglielmo Marconi, Vitéz János és Bakócz Tamás is a hallgatók közé tartozott. Alapításának 900. évfordulóján, 1988-ban, Európa 430 egyetemének rektora aláírta a Magna Charta Universitatum Europaeum nevű dokumentumot, mely a Bolognai Egyetemet minden egyetem bölcsőjeként ismeri el. Napjainkban több mint 100 ezer diákja van az egyetemnek, az olaszországi helyszíneken kívül már Buenos Airesben is van kihelyezett tagozata.

bologna-university-scholarships-for-international-students.jpg

Az első európai egyetemet, a Bolognai Egyetemet, 1088-ban alapította Bolognában egy szervezett hallgatói céh. A világ legrégebbi, folyamatosan működő egyetemének napjainkban több mint 100 ezer diákja van és már Buenos Airesben is van kihelyezett tagozata. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr9516767230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása