Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar tévékészülék

2021. május 12. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar tévékészülék, az Orion AT501-es prototípusa, 1955. augusztusában készült el. Sorozatgyártása 1956-ban kezdődött, ezzel párhuzamosan a Magyar Televízió kísérleti adásai is elindultak. A 35 kilós, 17 colos (43 cm) képátmérőjű szerkezet szekrénye valódi diófa volt és két csatornát tudott fogni. A készüléket, eleinte csak Budapesten, a Ravill-Kereskedelmi Vállalat Lenin körúti boltjában lehetett megvásárolni, meglehetősen borsos áron, 5500 forintba került. A Magyar Televízió 1957. május 1-jén sugározta első hivatalos adását, ezután folyamatosan gyarapodott a készülékek száma a magyar háztartásokban. 1958-ban már a székesfehérvári Videoton is gyártásba kezdett, így 1960. júniusára már több mint 78 ezer tévéelőfizető volt az országban.

bae1b14e5f63f08785a31aa37fdd20ec.jpg

Az első magyar tévékészülék, az Orion AT501-es sorozatgyártása 1956-ban kezdődött. A 35 kilós készülék szekrénye valódi diófából készült, képátmérője 43 cm (17 colos) volt. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr2616527558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weißkopf 2021.05.13. 13:37:06

Nekünk viszonylag későn, 1966 januárjában lett televíziónk: egy AT-650 Sigma típusú Orion gyártmány. 7950 Ft-ba került, oldalán volt egy csatornaváltó gomb 12 hellyel, persze mind csak ugyanazt az adót (mai nevén M1) fogta. A képátlójának méretére nem emlékszem, de akkoriban ezt nagy képernyősnek hívták.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.13. 16:42:51

"két csatornát tudott fogni."

Amelyek közül az egyik biztosan nem a Magyar Televízióé volt. 1957-ben politikailag ez egy nagyon merész dolog volt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.13. 16:48:55

@Marciart: Az általad hozott kis videón egy mostanában készült sorozat megy. Az jutott róla eszembe, hogy egy ilyen régi tévén még nem is koaxiális antennacsatlakozó volt, még csak nem is csirkebél, hanem valószínűleg két banándugó. A mostani földfelszíni digitális adást erre át kellett alakítania annak, aki ezt a muzeális szerkenytűt életre lehelte.

az_igazi_trebitsch 2021.05.13. 18:28:13

@Androsz: Nem volt olyan merész, mert azokon a tévéken csak OIRT rendszerű , azaz az M1-en kívül a "keleti" szomszédaink adásait lehetett fogni.

Ajtony 2021.05.13. 20:21:22

@az_igazi_trebitsch: az AT501M-as ugyanígy nézett ki, csak 12 csatornás (VHF) dobváltója volt. A hangot édesapám készítette OIRT és CCIR normásra, így az már fogta a nyugati adók hangját is. Nagy dili volt abban az időben a TVDX, azaz a távoli adók alkalmankénti ionoszférás visszaverődésének keresése - sokan forgatható antennát is mókoltak hozzá. :D

Measurer 2021.05.13. 21:54:42

A Tükör 1973-11-13 / 46. száma szerint az AT501-et szovjet segitséggel szerelték össze.
Miben állt ez a segitség.? Honnét jött a konstrukció?
Laszip Sándor volt már ekkor a TV-osztály főkonstruktőre?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.13. 22:29:12

@az_igazi_trebitsch: Ez igaz. Bár egy OIRT normás tévén nyugati adás is nézhető, ha lemondunk a hangjáról, illetve hallgatható, ha lemondunk a képéről. :-D

MaCS_70 2021.05.14. 02:56:25

Bocs, nem akadékoskodni akarok, de átmérője a körnek van. Ezek a készülékek, bár nem volt éppen szupersarkított a képernyőjük, azért még képátlóval rendelkező, kvázi téglalapra vetítettek.

MaCS

horrorpornó bábszínház 2021.05.14. 14:37:25

@Androsz:
Képes volt 2 csatorna vételére, de fogni eleinte egyet sem tudott, mert nem volt, azátn 1-et, mert nem volt több. :-)

Szerintem villásdugó volt az antennacsatlakozója.

@Ajtony:
A tévé frekvenciája (VHF = URH, illetve UHF) már nem verődik vissza az ionoszféráról, ahogy a rádió URH-frekvenciája sem, simán áthalad rajta, pedig az alacsonyabb. A rövid- és középhullámok verődnek vissza.

ham.stackexchange.com/questions/5009/why-cant-vhf-uhf-be-used-with-ionosphere-reflection

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.14. 15:22:21

@horrorpornó bábszínház: Hogy az 50-es években hogy volt, azt nem tudom. 1969-ben is csak annyi biztos, hogy Pest megyében tűrhető minőségben nézhető volt a holraszállás a kassai adóról. De pár évvel később egy hordozható tévén láttam műsort az osztrák tévétől. A fekete-fehér adás szerkezete legalábbis ekkor már nem volt inkompatibilis a szocialista és a nyugati norma között, csak a csatornák helye volt elcsúszva, illetve a hang vivőfrekvenciája volt 6,5 kHz helyett 5,5 kHz távolságra. Egy szándékosan elhangolt tévén - akkor még nem voltak kép- és hangnémító funkciók kötelezően beépítve, a kép sem fagyott le - a szétcsúszott kép alatt meg tudott szólalni a hang, szocialista tévé, nyugati adás esetén.

@Ajtony: "Nagy dili volt abban az időben a TVDX"

Az ám, valamilyen elektronikai szakújságban mindig közöltek is fényképeket DX-amatőrök által fényképezett arab nyelvű és hasonlóan távoli országbeli monoszkópokról, mint vadászzsákmányokról. Bizony ehhez szerintem is az ionoszféra segítsége kellett, vagy valami ahhoz hasonlóan változékony légköri tényező.

horrorpornó bábszínház 2021.05.14. 16:20:07

@Androsz:
6,5 MHz az a 6,5 kHz, de igen.
Érdekesség, hogy a franciák OIRT rendszert használtak, egyetlen nyugat-európai államként. Most nem tudom, mi náluk a helyzet.
Arra voltam kíváncsi, hogy a tévébe belepiszkálás nélkül lehetett-e ilyet, mert OIRT-CCIR átalakítókat gyártott egy munkatársam is, hobbiból, ahhoz még szét sem kellett szedni a tévét, csak az antennakábel meg a tévé közé kellett beiktatni.

Ami UHF és VHF frekvenciáknál az ionoszféráról való visszaverődést illeti, lásd az előző előtti hozzászólásomban lévő linket. Nem veri vissza.

Bambano 2021.05.14. 16:42:27

az ára akkor lehet érdekes, ha azt is tudjuk, hogy mihez képest.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html
a stadat szerint 1960-ban a teljes állásban foglalkoztatottak átlagkeresete 1575 forint volt, az ötvenes évek második felében ez kb. 1200 forint lehetett.

tehát saccra olyan négy és félhavi átlagkereset volt egy tévé.

Advocatus Diaboli 2021.05.14. 16:52:59

@horrorpornó bábszínház: bocs, de TV-nél nem az antennakábelbe iktatták az OIRT/CCIR átalakítót, ugyanis a hangnormák különbsége KF szinten jelentkezett. Amire Te gondolsz, az az URH rádióknál volt, nyugati norma (CCIR, 88-108 MHz és keleti (OIRT, 67-73 MHZ) között.

Bambano 2021.05.14. 16:58:47

@Advocatus Diaboli: a valóság ezzel szemben az, hogy az antennakábelbe iktatták az átalakítót, és nem a hangnormát alakította át, hanem a tv vételi sávját.
azokat a frekvenciákat, amiket az átlag magyar oirt tv nem tudott venni, letranszponálták egy olyan csatornára, amit tudott.

horrorpornó bábszínház 2021.05.14. 17:33:14

@Advocatus Diaboli:
Nézd, nem tudom, mi volt a belsejében és milyen elven működött, de látni láttam ilyet, és azt bizony az antennakábelbe iktatták be, és tévénél.
A rádióknál nemigen kellett ilyet, mert minden Magyarországon forgalmazott rádió kétnormás volt még a 90-es években is.
Ott egyesek a CCIR-t kissé áthangolva a repülőgépek és a torony beszélgetéseit kagylózták a 108-118 MHz között.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.14. 23:09:53

@horrorpornó bábszínház: "minden Magyarországon forgalmazott rádió kétnormás volt még a 90-es években is."

Azzal, hogy a Danubius rádiót a 80-as évek végén a nyugati (főleg német nyelvű) turisták kedvéért C-normán kezdték nyomatni, meg is tették az első lépést az O-norma kimúlása felé.

horrorpornó bábszínház 2021.05.15. 01:22:57

@Androsz:
Nemcsak nálunk múlt ki, hanem az egész keleti blokkban (Oroszországot és Ukrajnát nem tudom, de szerintem ott is). Nem tudom, mire használhatják most azt a sávot.

Ajtony 2021.05.15. 13:15:50

@horrorpornó bábszínház: A VHF I. sáv 1 csatornája 50MHz körüli képvivővel - nem rendszeres, de alkalmi igen nagy távolságú vételeket mutatott. A Rádiótechnika saját rovata volt a DX-es vételek publikálása. Általában fotókkal is igazolt távolsági vételekkel versengtek a DX-esek. Még ma is vannak netes oldalak, ahol láthatóak a valamikori rekordok.

Mdeve 2021.05.18. 18:49:40

@Ajtony: egyszer -- zivatar után -- én is befogtam egy norvég adó monoszkópot a tokaji tv-re néző OIRT IV-en négy elemes yagi antennával, dobváltós tv-n.
EAGN-nak olvastam. Csak jóval később tudtam meg, hogy a település neve BAGN.
Később volt egy masiniszta barátom (a húgának udvaroltam), aki olasz nyelvű beszédet hallott 170 MHz-körül i frekin.
Állítólag rendszeres volt, hogy nyáron zavarták a mozdonyok és a menetirányító diszpécser közötti analóg rádiókapcsolatot az ilyen rendellenes DX-terjedések.

Mdeve 2021.05.18. 18:51:30

@Androsz: Igen, 240 ohmos szimmetrikus szalagkábel volt a bemenetük.
süti beállítások módosítása