Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első dunai gőzhajó

2021. február 10. - Tokár Tamás Zalán

Az első dunai gőzhajót, a Carolinát, 1817. március 21-én bocsátották vízre. Néhány próbautat követően 1819-től vontatásra használták Eszék és Pest között, de mivel technikailag nem volt rá alkalmas, utasszállító hajó lett belőle. A 3,16 méter széles és 13,37 méter hosszú Carolina, 1820. július 16-án kezdett el közlekedni Pest, Buda és Óbuda között. Naponta hét vagy nyolc járat indult, a hajó után dereglyét kötöttek, így akár egyszerre ötven utast is el tudott vinni magával. A viteldíj Pest és a Bomba (ma Batthyány) tér között 10, a Császárfürdőig 20, Óbudáig 30 krajcárba került. Az utasok bérletet is vásárolhattak, valamint csoportos és családi kedvezményt is igénybe vehettek. Mivel azonban a hajóhíd olcsóbb volt, kevesen utaztak a Carolinán, ezért a járat csak 1820. november 20-ig működött. A hajót 1821-ben Eszékre szállították, itt egy ideig a jégzajlás miatt elsodort Dráva-hidat pótolta, majd 1822-ben elsüllyedt.

mxcp_1612386164438_176437_08630.jpg

Az első dunai gőzhajó, a Carolina, 1820. július 16-án kezdett el közlekedni Pest, Buda és Óbuda között, de mivel kevesen utaztak rajta, a járat csak 1820. november 20-ig működött. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr10016415236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása