Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első nőjogi konferencia

2020. december 18. - Tokár Tamás Zalán

Az első nőjogi konferenciát 1848. július 19-20-án rendezték meg a New York állambeli Seneca Falls-ban. Az eseményt két amerikai társadalmi reformer, Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton szervezték. Az első napon csak nők vehettek részt, a másodikon már férfiak is beléphettek. A konferencián többek között felszólaltak a törvény ellen, mely „a feleség vagyonát és fizetését a férj tulajdonába helyezte”, ezen kívül követelték a nők szavazati jogát, valamint az oktatáshoz és a munkához való egyenlő jogokat is. Az összejövetel egyik fontos eredménye, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat mintájára megfogalmazták és aláírták a nemek egyenlőségét kihangsúlyozó Declaration of Sentiments című kiáltványt. Bár a konferencia az amerikai szüfrazsettmozgalom fontos eseménye volt, sok időbe telt mire elérte céljait, hiszen például a szavazati jogot is csak 72 évvel később, 1920-ban kaphatták meg a nők az Egyesült Államokban.

mxcp_1607790398478.jpg

Az első nőjogi konferenciát 1848. július 19-20-án rendezték meg, melynek során megfogalmazták és aláírták a nemek egyenlőségét kihangsúlyozó Declaration of Sentiments című kiáltványt. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr2516330018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.12.19. 13:56:27

Ez sem haszontalan kezdeményezésként indult. Aztán a nőkből sok esetben megalázóan hülyét csináltak, sőt csináltattak magukból...
Mára meg ez az agyatlan emancipuncidodás, meg az eLMeBeTegeQ embertelenedés, ill. a szinglipicsogás teljesen kiöli a nőkből a lányt, a nőt, az asszonyt és az anyót is.
S a legrosszabb, hogy a jó(nak tűnő) célokkal csak még többet ártanak nekik.
Sajnálatos...

Ekrü 2020.12.20. 18:51:51

"a Függetlenségi Nyilatkozat mintájára megfogalmazták és aláírták"-A Függetlenségi Nyilatkozat fő célja Amerika elszakadása a Brit Gyarmatbirodalomtól.A szüfrazsettek ugyan melyik országtól akartak elszakadni? :))))
Nem tudtak egy eredeti dokumentumot kitalálni?
süti beállítások módosítása