Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar vasútvonal

2020. október 24. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar vasútvonalat, mely Pest és Vác között közlekedett, 1846. július 15-én adták át, az ünnepélyes megnyitón József nádor és felesége is részt vett. Naponta háromszor indultak járatok, a mozdonyoknak nevet is adtak, „Pest”, „Buda”, „Hungária” és „Pannónia” 59 perc alatt tette meg a 33,6 km hosszú utat. A vonatozás azonban elég sokba került egy átlagember számára, a jegy a III. osztályon nyolc, a II. osztályon tíz, az I. osztályon tizenkettő pengő krajcárba került mérföldenként.

mxcp_1601158520528_em171vas12b.jpg

Az első magyar vasútvonalat, 1846. július 15-én adták át, naponta háromszor indultak járatok Pest és Vác között. A képen a vonal 1846. augusztusi menetrendje látható. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr5116244860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1agy 2020.10.24. 18:29:10

Még a tetőn szállították a poggyászt..De hol volt a mozdonyvezető helye?

tompus 2020.10.24. 21:08:13

Mennyi volt az átlagfizetés? Vagy egy kiló kenyér?

szvsz 2020.10.24. 23:13:15

"„Pannónia” 59 perc alatt tette meg a 33,6 km hosszú utat"
Nem sokat fejlődtünk 174 év alatt. Ma 42 perc, már ha nem késik. De szerintem olyan sosenem van.

Bandibacsi34 2020.10.25. 00:43:24

@tompus: Nem egyszerű megtalalni, a blogger lusta is volt ehhez... (kb 1815-1850 közötti időszakra vonatkozik)
"A második devalváció után megszilárdult a pénzrendszer, amelyben párhuzamosan kétféle forint volt forgalomban: 100 pengő- vagy ezüstforint 250 váltóforinttal volt egyenértékű. Mindkét forintnak a krajcár volt a váltópénze (1 forint 60 krajcárt ért).

A pénz értékének érzékeltetésére álljon itt néhány példa a reformkori bérekről (pengő forintban): A legnagyobb fizetést, évi 60 000 forintot a nádor kapta. A kancellár 15 000, egy főispán 800-1500, egy alispán 4-800, egy szolgabíró 150-400 forintot kapott; a tisztiorvos és a megyei mérnök 350, a hajdúk és más hatósági közegek 80-180 forintot kerestek egy évben. Az Ipartanodába 1000, egy városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester napi bére 48-60 krajcár (tehát legfeljebb egy forint) volt, segédjéé 36-48 krajcár. A mészároslegények évi 80-240 forintra számíthattak. A budai szőlőművesek napszámbére mindössze 14 krajcár volt, nehezebb napszámos munkáért sem járt 30 krajcárnál több.
mek.oszk.hu/01900/01903/html/index7.html
33 km x 0. 75=24.75 mérföld
24.75x8 krajcar=198 krajcar vagyis egy budai szőlőműves 14 napig dolgozott volna egy útert...

Benbe · http://www.benbe.hu 2020.10.25. 06:21:22

@szvsz: Ma 26 perc a menetidő és most például nem késik. Jelenleg 96% országosan a vonatok pontossága.

szvsz 2020.10.25. 07:47:34

@Benbe: az b+, én meg nem ezen a vonalon tolom naponta. Még a zónázónak is > 26 perc.
Persze, én is meg tudom nézni a menetrendet meg a hivatalos statisztikát a MÁV honlapján.

Bandibacsi34 2020.10.25. 16:54:20

Egyebkent 1852-ben mar Pestetbes Bécset is vasút kötötte össze.

Bandibacsi34 2020.10.25. 21:13:54

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1846_julius_15_az_elso_magyar_vasutvonal_atadasa

1848. augusztus 20-án üzembe helyezte a Pest–Bécs közötti vasútvonal másik szakaszát Marchegg és Pozsony között. A továbbra is egyvágányúnak épített vasútvonal rendkívül gyorsan készült el, a Vác és Párkánynána(ma Sturovó) közötti 44 km hosszú szakaszt 1850. december 16-án, a Párkánynána és Pozsony közötti 135 km hosszú szakaszt 1851. szeptember 6-án helyezték üzembe

kosanyo.hu/html_doc/vashist1.htm

europeanrailroads.blogs.wm.edu/files/2015/03/1840-to-1850.jpg

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/9a/First-railway-Europe-country.jpg
süti beállítások módosítása