Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar főispánnő

2022. július 06. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar főispánnő, Berki Mihályné, 1905-ben született Szakács Magdolna néven, Ároktő községben. Családja földművelésből élt. A hat osztályos elemi elvégzése után három évig ismétlő elemi iskolába járt, ahol szabást, varrást és háztartási ismereteket tanult. Miután 1915-ben édesapja elesett az első világháborúban, Szakács Magdolnának az iskola mellett napszámos munkát kellett vállalnia. Télen kendert dolgozott fel, nyáron szőlőmunkákban vett részt. 1923-ban hozzáment Berki Mihályhoz, akinek a hatására politikai pályára lépett. 1930-ban megalapították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ároktői szervezetét, 1944-ben pedig beléptek a Magyar Kommunista Pártba. Berkiné feladata a helyi nőmozgalom és az ifjúsági szervezet irányítása volt. 1946. szeptemberében megalakult a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ), melynek ő lett a vezetője. Kulturális rendezvényeket szervezett, egészségügyi buszt indított Miskolcról Ároktőre, valamint a mezőcsáti járás szociális titkáraként ruhagyűjtési akciót szervezett a hadifoglyoknak. 1948. december 3-án kinevezték Zemplén megye főispánjává, a sátoraljaújhelyi ceremónia után Budapesten, a Parlamentben is megtörtént a beiktatása. Részt vett a párizsi békekongresszuson, 1950-ben pedig tagja volt a magyar küldöttségnek, mely Sztálin 70. születésnapját ünnepelte. Főispáni feladatait másfél évig láthatta el, 1950-ben a címet és a vármegyerendszert eltörölték, ezután a megyei tanács végrehajtó bizottsági elnöke lett. 1953 és 1962 között országgyűlési képviselő volt, 1963-ban Miskolc IV. kerületének tanácselnökeként ment nyugdíjba. Aktív életújának köszönhetően visszavonulása után sem felejtették el, 1977. decemberében Miskolc díszpolgárává választották, 1985-ben pedig megkapta a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. Berki Mihályné 1995-ben hunyt el, 90 éves volt.

berki_mihalyne.jpg

Az első magyar főispánnő, Berki Mihályné (1905-1995), 1948 és 1950 között töltötte be a tisztséget Zemplén megyében. Az őt ábrázoló fénykép az 1970-es években készült. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr9717875797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.07.07. 13:46:03

S hogy szólították?
- Ispán?
- Ispán Asszony?
- Ispina?
- ...?
süti beállítások módosítása