Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

A Budapesti Állatkert első zsiráfja

2021. november 12. - Tokár Tamás Zalán

A Budapesti Állatkert első zsiráfja, Margareth, 1868-ban került hazánkba, Erzsébet királynénak köszönhetően. Sissi 1867-ben meglátogatta az állatkertet, Xántus János igazgató vezette körbe. Xántus arra kérte a királynét, hogy szerezzen neki egy zsiráfot a Schönbrunni Állatkertből, mivel abban az intézményben három is élt akkoriban. Sissi beszélt Ferenc Józseffel, aki az állatkertnek ajándékozta az egyik zsiráfot. A tízéves Margareth 1868. május 15-én lett a Budapesti Állatkert lakója, néhány nappal később, május 19-én, már a látogatók is megnézhették. Mivel az állat vemhesen érkezett, 1868. augusztus 18-án egy zsiráfborjút hozott a világra. Ez nagyon ritka és különleges eseménynek számított, mivel a kis jövevény volt a negyedik a világon, aki állatkertben született. A zsiráfborjú azonban nem volt hosszú életű, beteg lett és három hónap múlva meghalt. Testét kitömték és a Nemzeti Múzeumban állították ki. Margareth még tíz évig élt az állatkertben, 1878-ban pusztult el.

02-elso-zsiraf-1868_logo.png

A Budapesti Állatkert első zsiráfja, Margareth, 1868-ban került a magyar fővárosba. Margareth nem sokkal később egy borjat szült, így kis jövevény volt a negyedik a világon, aki állatkertben született.  (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr2016752310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása