Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első postabélyeg

2021. január 16. - Tokár Tamás Zalán

A világ első postabélyegét, 1840. május 6-án adták ki Nagy-Britanniában. Erre azért volt szükség, mert a 19. század elején a brit királyi posta szolgáltatásait túl kevesen vették igénybe, mivel sokba kerültek, ráadásul akkoriban a címzetteknek kellett állnia a kézbesítés díját, amit sokszor…

Tovább

Az első közszolgálati atomerőmű

Az első közszolgálati atomerőművet, 1954. június 27-én kapcsolták rá az országos elektromos hálózatra a Szovjetunióban, Obnyinszk város közelében. Az erőmű, grafitmoderálású, vízhűtésű reaktorral működött, teljesítménye 5 MW volt, összesen tízezer lakás áramellátását biztosította. A kutatási célok…

Tovább

Az első karóra

Az első karórát a Cartier óravállalat készítette 1904-ben. A megrendelő egy Alberto Santos-Dumont nevű brazil-francia pilóta volt, akinek egy praktikusabb időmérő eszközre volt szüksége, mivel nehezen tudott koncentrálni a repülésre, miközben a zsebóráját nézte. A karóra hamar népszerű lett a…

Tovább

Az első mentőmellény

Az első mentőmellényt Dr. John Wilkinson szabadalmaztatta 1765-ben. Wilkinson „A tengerész megóvása a hajótöréstől, a betegségektől és egyéb csapásoktól” című könyvében ismertette találmányát és annak szerepét az életmentésben. A mellényt, mely parafából készült, először a norvég tengerészek…

Tovább
süti beállítások módosítása