Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első magyar vasútvonal

2020. október 24. - Tokár Tamás Zalán

Az első magyar vasútvonalat, mely Pest és Vác között közlekedett, 1846. július 15-én adták át, az ünnepélyes megnyitón József nádor és felesége is részt vett. Naponta háromszor indultak járatok, a mozdonyoknak nevet is adtak, „Pest”, „Buda”, „Hungária” és „Pannónia” 59 perc alatt tette meg a 33,6 km…

Tovább

Az első színes magyar tévéfilm

Az első színes magyar tévéfilmet, A koppányi aga testamentumát, 1968. április 4-én mutatta be a Magyar Televízió. A Fekete István ifjúsági regényéből készült filmet, Zsurzs Éva rendezte, a főbb szerepeket Bodrogi Gyula, Szirtes Ádám, Benkő Gyula, Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári és Benkő Péter…

Tovább

A világ első autóversenye

A világ első autóversenyét 1894. július 22-én rendezték meg Párizs és Rouen között. Az eseményt, a Le Petit Journal, párizsi újság szervezte. A 102 jelentkezőből csupán 21 versenyző állhatott rajthoz, a versenytáv 126 km volt. Elsőként Jules-Albert de Dion ért célba, de őt kizárták, mert gőzhajtású…

Tovább

Az első ember, aki autóbalesetben halt meg

Az első ember, aki autóbalesetben halt meg, Mary Ward, ír természettudós volt. 1869. augusztus 31-én Mary, férjével és két unokatestvérével, egy gőzhajtásos autóval utazott Parsonstown (ma Birr) városában. Egy kanyarhoz érve azonban váratlan dolog történt, az asszony kiesett a kocsiból és a kerekek…

Tovább
süti beállítások módosítása