Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első űrből adott koncert

2021. február 12. - Tokár Tamás Zalán

Az első űrből adott koncertet a Gemini 6 legénysége adta 1965. december 16-án. A Gemini 6 startját technikai okokból többször is elhalasztották, fellövésére 1965. december 15-én került sor. Az volt a feladata, hogy megközelítse és egy ideig együtt haladjon a korábban Föld körüli pályára állt Gemini 7-tel. A sikeres küldetés után, mielőtt visszatértek volna, Wally Schirra parancsnok és Thomas Stafford pilóta, a Jingle bells című számot adták elő egy szájharmonika és egy csengettyű segítségével, a houstoni központban dolgozóknak. Egy későbbi, 2005-ös interjúból kiderült, hogy a koncert Wally Schirra ötlete volt és titokban csempészték fel az űrhajóra a hangszereiket, melyek ma a National Air and Space Múzeumban láthatóak Washingtonban.

mxcp_1612468121501_geminirendevous560i.jpg

Az első űrből adott koncertet a Gemini 6 legénysége adta 1965. december 16-án. A képen a két űrhajós hangszereit láthatjuk, Wally Schirra parancsnok harmonikáját, illetve Thomas Stafford csengettyűjét. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr9516416350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása