Az első kórházalapú mentőszervezetet Cincinnatiban alapították 1865-ben. Célja az volt, hogy mihamarabb eljuttassa a betegeket a Cincinnati Kereskedelmi Kórházba. A szállítás lovaskocsikkal történt, melyeket mentéstechnikai eszközökkel, többek között fájdalomcsillapítókkal, gyomorszívókkal, rögzítő sínekkel szereltek fel. Nem sokkal később már két főállású orvos látta el a feladatokat, 1869-től pedig mentőápolói képzést indítottak a lakosság körében. 1870-ben 1500 alkalommal kérték a segítségüket, 1890-ben pedig már több mint 4000 riasztásuk volt. New York 1867-ben követte Cincinnati példáját, majd ugyanebben az évben Londonban is megjelent az első mentőszervezet. Hazánkban – Európában másodikként - 1887. május 10-én alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME), Dr. Kresz Géza vezetésével.
Az első kórházalapú mentőszervezetet Cincinnatiban alapították 1865-ben. A betegeket lovaskocsikkal szállították a Cincinnati Kereskedelmi Kórházba. (Kép innen)