Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első dunai gőzhajó

2021. február 10. - Tokár Tamás Zalán

Az első dunai gőzhajót, a Carolinát, 1817. március 21-én bocsátották vízre. Néhány próbautat követően 1819-től vontatásra használták Eszék és Pest között, de mivel technikailag nem volt rá alkalmas, utasszállító hajó lett belőle. A 3,16 méter széles és 13,37 méter hosszú Carolina, 1820. július 16-án…

Tovább

Az első magyar film

Az első magyar filmet, A tánczot, 1901. április 30-án mutatták be az Uránia Tudományos Színházban. A némafilm a tánc történetéről szól az ókortól a 20. századig. A táncz felvételeit az Uránia épületének tetőteraszán készítették, Zsitkovszky Béla fényképész segítségével, valamint a kor híres…

Tovább

Az első űrturista

Az első űrturista, Dennis Tito, 2001. április 28-án jutott fel az űrbe. Tito először a NASA-val próbált megegyezni, de nem járt sikerrel, az orosz űrügynökség viszont elfogadta a 20 millió dolláros ajánlatát. Az amerikai milliomost egy 8 hónapos csillagvárosi kiképzés után lőtték fel a Szojuz…

Tovább

A világ első embert ábrázoló fényképe

A világ első embert ábrázoló fényképét Louis Daguerre, feltaláló, fotográfus készítette 1838 tavaszán. Daguerre Párizsban, a rue des Marais 5. szám alatt lakott, ablakából a Boulevard du Temple-t örökítette meg egy újfajta fényképészeti eljárással, a később róla elnevezett dagerrotípiával. A 10…

Tovább

A Skála első reklámarca

A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház első reklámarca Komjáthy Ágnes, modell volt. Ágnes - akit 1971-ben az Anna-bál szépének választottak - közgazdászként végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Mivel munkát keresett, vevőszolgálatosnak jelentkezett az 1976-ban nyílt Skálához, de…

Tovább

Az első magyar mérnöknő

Az első magyar mérnöknő, Pécsi Eszter, 1898. március 8-án született Kecskeméten, Pollák Eszter néven. 1915 és 1919 között a Technische Hochschule hallgatója volt Berlinben, de tanulmányait egy miniszteri rendeletnek köszönhetően a budapesti Műegyetemen fejezte be 1919-ben. 1920. március 8-án vehette…

Tovább
süti beállítások módosítása