Dióhéjban arról, ki vagy mi volt (vagy lesz) az első

Ez az első

Ez az első

Az első nyilvános filmvetítés

2020. október 10. - Tokár Tamás Zalán

Az első nyilvános filmvetítésre 1895. december 28-án került sor, a párizsi Grand Café indiai szalonjában. A Lumiére fivérek (Auguste és Luis), találmányukat, a kinematográfot, mely egyszerre volt alkalmas mozgókép rögzítésére és vetítésére, nem sokkal korábban, 1895. február 13-án szabadalmaztatták. Néhány zártkörű előadás után rájöttek, hogy filmjeikkel nagy érdeklődést válthatnak ki, ezért döntöttek a nyilvános bemutató mellett. A belépődíj 1 frank volt, a 33 néző 10 rövidfilmet tekinthetett meg. (A közhiedelemmel ellentétben A vonat érkezése című filmet nem ekkor, hanem egy későbbi vetítésen láthatta a közönség.) Ezen a decemberi napon megszületett a mozi, a fivérek ezután az egész világot bejárták és óriási sikert arattak csodás szerkezetükkel.

mxcp_1600190721078_fratelli_lumiere.jpg

Az első nyilvános filmvetítésre 1895. december 28-án került sor, ezen a napon megszületett a mozi. A Lumiére fivérek (bal oldalt Auguste, jobbra Luis), találmánya, a kinematográf nagy sikert aratott. (Kép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://ezazelso.blog.hu/api/trackback/id/tr2816226182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veronika Gallai 2020.10.11. 13:33:55

Köszönöm hogy ilyen érdekes dolgokat osztasz meg velünk.Érdeklődéssel várom a következő írásodat.

Tokár Tamás Zalán 2020.10.11. 18:39:49

@Veronika Gallai: Köszönöm szépen a dicsérő szavakat! Örülök, hogy tetszenek az írásaim! :)
süti beállítások módosítása